A szervezet az MTI-hez hétfőn eljutatott közleményében azt írta, a polgármester a Reneszánsz Zrt.-vel szemben fennálló 90 napon túli tartozásra hivatkozva akart új adósságrendezési eljárást indítani; kijelentette, hogy egy újabb eljárás elkerülhetetlen, valamint azt állította, hogy ő mindent elkövetett a helyzet megoldására.A képviselőcsoport közleménye szerint "a polgármester asszony eljárása a hitelező Reneszánsz Zrt.-t is megdöbbentette, mivel elmondásuk szerint többször jelezték a részletfizetés elfogadására való hajlandóságukat. Tétényi Éva azonban ezzel nem volt hajlandó foglalkozni".A Fidesz-frakció ismertette, hogy a velük való egyeztetést követően a hitelező a tartozás miatti fizetési meghagyását visszavonta és felvetette a részletfizetés feltételeire vonatkozó tárgyalások megindításának lehetőségét."Tétényi számára a valós munkavégzésnél fontosabbnak tűnik folyamatos szereplési kényszerének kiélése, ezért frakciónk felszólítja őt, hogy a város működésének érdekében mondjon le polgármesteri megbízatásáról!" - írta közleményében a Fidesz esztergomi képviselő-csoportja.Tétényi Éva az MTI-nek elmondta, 90 napon túli, lejárt tartozások esetén a polgármesternek kötelező az adósságrendezési eljárás megindítását kezdeményezni, melyről a testület dönthet. Az, hogy a társaság visszavonta a fizetési meghagyást, csupán annyit jelent, hogy nem inkasszóval jut a pénzéhez, de maga tartozás és ezzel az adósságrendezési eljárás feltételei továbbra is fennállnak - tette hozzá.A polgármester közölte, azon túl, hogy pénz nincs a kifizetésre, jogcím sincs rá. A Déli Kanonoksor épületegyüttesén végzett munkák kifizetéséhez szükséges határozatok április óta hét alkalommal kerültek a testület elé, azonban a többségi Fidesz-frakció minden alkalommal vita nélkül levette a kérdést a napirendről. Legközelebb a szeptember 6-i ülésen tárgyalhatnak újra az ügyről - mondta Tétényi Éva.
Lemondatnák a fideszesek Tétényi Évát
Hamis állításokkal akarta új adósságrendezési eljárás indítására kérni a képviselő-testületet Tétényi Éva polgármester a Fidesz esztergomi frakciója szerint, a kormánypárti képviselőcsoport ezért lemondásra szólítja fel a városvezetőt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.