Korózs Lajos, a szocialisták elnökségi tagja szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, korábbi kérdéseire csak kioktatást kapott Soltész Miklós államtitkártól, aki továbbra sem adott választ arra: kapnak-e nyugdíjvédelmet a rokkantak és a nem rehabilitálhatók. Az ellenzéki politikus ismét felhívta arra a figyelmet, hogy a rokkantsági nyugdíj eltörlésével mindössze egy alacsony összegű juttatásban reménykedhetnek azok is, akik korábban évekig fizették nyugdíjjárulékukat. Korózs Lajos felháborítónak nevezte, hogy a kormány változtatásai révén semmiféle ellátást nem kapnak azok, akik bár orvosilag rászorulók lennének, objektív okokból mégsem tudnak hároméves biztosítási jogviszonyt felmutatni az elmúlt öt évből. Hozzátette: a kabinet a napokban beismerte, hogy nem rendelkezik olyan informatikai programmal, amellyel meg tudnák határozni a rokkantak járandóságát, így a jogosultak még erre a csökkentett összegre is hiába várnak. Az MSZP elnökségi tagja szólt arról is, a kormány ezen döntése értelmében lassan háromszázezer olyan munkanélküli lesz, akik sehonnan sem kapnak ellátást.Korózs Lajos mindezek miatt követelésként fogalmazta meg a kabinettel szemben, hogy az haladéktalanul teremtse meg a rokkantellátások kifizetésének feltételeit, valamint vizsgálja meg, van-e személyi felelőse a változtatásokból eredő károknak.Az MSZP követeli továbbá a kormánytól, hogy az augusztusi "rekordnagyságú” inflációs adatok alapján korrigálja a novemberi nyugdíjkiegészítést – fogalmazott a párt elnökségi tagja, aki megjegyezte: a nyugdíjasok fogyasztási szokásait figyelembe vevő árnövekedés több mint 6 százalékos volt, ami jóval meghaladja az év eleji 4,2 százalékos nyugdíjemelést. Korózs Lajos rákérdezett arra is, mi értelme volt 2010 szeptemberében 1,7 millió levelet küldeni a nyugdíjasoknak, ha az azokra érkezett válaszokat mind a mai napig nem dolgozták fel.
MSZP: majd háromszázezer munkanélküli nem kap semmilyen ellátást
Az MSZP ismét kérdésekkel és követelésekkel fordul a kormányhoz a rokkantak változatlanul kilátástalan helyzetére és az infláció miatt alacsonynak bizonyuló nyugdíjkorrekcióra hivatkozva.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.