A munkálatok, amelyek kivitelezői szerződését hétfőn írta alá Szabó Loránd, a város független polgármestere és Kovács Tibor, a közbeszerzési eljáráson a munkát elnyert Kovi-95 Kft. ügyvezető igazgatója, a madarak fészkelési idejét követően, októberben indulnak.Szabó Loránd a szerződés aláírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az egyéves program keretében a mintegy hathektárnyi területről elszállítják az ott elhelyezett illegális hulladékot, a behatoló fafajokat őshonos fajokkal váltják fel, és egy, a terület vízutánpótlását szolgáló, védőművekkel ellátott 1300 négyzetméteres tavat létesítenek. Megjegyezte, hogy a völgy vízellátását jelenleg az ott felhalmozott hulladék akadályozza, és emiatt jelentek meg oda nem illő növénytársulások.Szavai szerint a dombóváraik a projektet követően egy megújult zöldterületet kapnak, amely új kiránduló- és természetvédelmi oktatóhellyé válhat. A programban az önkormányzat partnerszervezete a Dombóvári Önkéntes Polgári Természetőr Egyesület (DÖPTE). Dávid Gyula, az egyesület elnöke az MTI-nek elmondta, hogy elsősorban a japán könnyűfű és a fekete fenyő szorította ki a honos fajokat a területről: helyükbe cserjéket, berkenyét és vadkörtét ültetnek majd. A Kis-Konda-patak környéke jelenleg is kedvelt élőhelyük a különböző rigófajoknak, rozsdafarkúaknak és szajkóknak, sőt védett madárfajok is rendre megjelennek a regionális ökofolyosó részét képező területen.A DÖPTE elnökének közlése szerint a vízellátás javulásával vízi madarak, szürke gém, nagykócsag és récék megjelenésére számítanak a patakvölgy későbbi fenntartásával megbízott egyesület tagjai.
Helyreállítják a Kis-Konda-patak völgyét Dombóváron
Újraélesztik a Kis-Konda-patak völgyét Dombóváron: a természetvédelmi területen 42 millió forintos európai uniós támogatásnak köszönhetően állítják helyre a vizes élőhelyeket.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.