Az LMP-s politikusok szerint az augusztus 5-én, Devecseren, a szélsőjobboldali szervezetek által "a jogos magyar önvédelemért" meghirdetett rendezvényen a rendőrség "súlyos kudarcot vallott", amikor "a bűncselekmények megakadályozására és a közbiztonság, valamint közrend védelmére hivatott rendőrség tétlenül figyelte az erőszak nyilvánvaló érzelmi előkészítését, majd annak aktív, erőszakos cselekedetekbe történő átfordulását".A párt szerint felmerül a kérdés, hogy hova lett az állami erőszak-monopólium és mire számíthat a történtek után békés ellendemonstrációra készülő helyi roma lakosság, amikor egyes sajtóértesülések szerint "betyáros riadólánc maradt Devecserben, hogyha a cigányok újra támadnának, legyen magyar önvédelem". Az LMP-s politikusok leszögezték: egy demokratikus jogállamban – az erőszak alkalmazásának állami monopóliumát megtörve – semmilyen párt vagy önjelölt félkatonai szervezet nem vindikálhatja magának önvédelem címén azt a jogot, hogy fizikai megnyilvánulásokkal vagy verbálisan erőszakkal fenyegesse a társadalom másik csoportját.A rend fenntartása, valamint a bűncselekmények felderítése és megelőzése kizárólag a rendőrség feladata, nem pedig pártoké vagy a mellettük egyenruhában masírozó félkatonai szervezeteké. Hasonlóképpen, az önbíráskodás helyett az ítélkezést az igazságszolgáltatásra kell hagyni. Amennyiben jogsértések történtek Devecseren, úgy a rendőrségnek és a független bíróságnak van dolga az elkövetőkkel, nem pedig a Jobbiknak és egyéb szervezeteknek - fogalmaztak az LMP-s politikusok.Szintén nyílt levélben fordult a vasárnapi devecseri rendőri fellépés hiánya miatt Pintér Sándor belügyminiszterhez és Hatala József országos rendőrfőkapitányhoz a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a Magyar Helsinki Bizottság, valamint az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT) is.
Az LMP is írt Pintérnek a devecseri tütetés miatt
Az LMP felszólítja a rendőrséget, hogy alkotmányos kötelességének megfelelően tegye meg a szükséges intézkedéseket, és ne hagyja, hogy a vasárnapi, devecseri események a jövőben megismétlődhessenek - írja a Pintér Sándor belügyminiszternek címzett pénteki nyílt levelében Szabó Tímea és Dorosz Dávid ellenzéki országgyűlési képviselő.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.