A Népszabadság csütörtöki számában írt arról, hogy jövő héten zárul le a főváros eddigi legnagyobb szabású szolgáltatásvásárlást célzó busztenderének újabb fordulója, ezúttal két tételben 8 plusz 2 évre, összesen évi csaknem 10 milliárd forint értékű szolgáltatásra, 150 busz forgalomba állítására kért ajánlatot a BKK. A pályázaton csak az előminősítési eljáráson sikeresen túljutó három cég indulhatott, a VT Transman, a Color Tours Kft. és az Orangeways City Kft. Úgy hírlik, az ajánlattételre jogosult cégek mindegyike külföldi járművel - Volvo, MAN és Mercedes busszal - pályázik, ám erre csak az ajánlatok augusztus 17-i leadási határidejének lejártakor derül fény - írta a lap. A Jobbik álláspontja szerint ez lényegében egy újabb közszolgáltatás privatizálása, amit elutasít az ellenzéki párt. Bödecs Barna kiemelte, hogy az egyetlen tőkeerős és hiteles pályázó a VT Transman, így komoly és érdemi versenyről szerinte nem lehet beszélni a tender kapcsán.A Jobbik "súlyos aggodalommal" figyeli, hogy a pályázaton a szükséges autóbuszok úgy lettek paraméterezve, hogy a magyar gyártók érdemben nem tudtak részt venni a tenderen, így biztosan új, külföldi buszok kerülnek majd Budapestre - hangzott el.A jobbikos politikus emlékeztetett: a Kravtex nevű magyar gyártó direkt Budapestre készítette a Credo Citadell autóbuszait, amelyekből több mint százat le is gyártott a sikeres próbafutások után. Bödecs Barna szerint a busztender kiírásával az állam és a főváros gyakorlatilag csődbe viszi ezt a gyártót, ami 300 munkahely megszűnéséhez vezethet.Az ellenzéki politikus kitért arra is, hogy a 150 busz kiszervezésével 500 BKV-s buszsofőrnek a munkája szűnik meg, akiket a BKV várhatóan el fog bocsátani, az alvállalkozónál pedig "sem keresetileg, sem a munkakörülményeket tekintve" nem olyanok a feltételek, mint egy közszolgáltató állami cégnél.
Nem tetszik a Jobbiknak a BKK terve az új buszokról
A Jobbik határozottan tiltakozik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) busztenderének lebonyolítása és tartalma ellen - jelentette ki Bödecs Barna országgyűlési képviselő pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.