Nagy Sándor (független) hozzátette, a kerékpárút az 1-es út és a mellette lévő házak közötti sávban halad, ahol sok tulajdonossal kellett egyeztetni a nyomvonalról. A pálya alatt kiváltásra szoruló közművezetékek húzódtak, ez növelte a beruházás költségét.Az út megépítéséhez az önkormányzat 171 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást kapott, és 29 millió forint saját forrást biztosított.A polgármester megemlítette, hogy a két település közötti út egy átkötő szakasszal csatlakozik majd a várhatóan 2013-ban elkészülő Tata-Vértesszőlős-Tatabánya kerékpárúthoz, mely az Által-ér töltésén haladva része lesz az EuroVelo 6-os számú útvonalnak.
Őszre kész a bicikliút Tatabánya és Vértesszőlős között
Őszre elkészül a Tatabánya határát és Vértesszőlőst összekötő kerékpárút, a több mint két kilométeres szakasz megépítése csaknem 200 millió forintba kerül - mondta a létesítmény alapkövének csütörtöki letételén a vértesszőlősi polgármester.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.