Erről Török Zsolt, a szocialisták szóvivője beszélt sajtóértesülésekre hivatkozva csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus három, egyenként százmillió forintos állami kiadást emelt ki, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy a "fideszeseknek a luxus, az embereknek pedig a megszorítás" jut. A szóvivő szerint ezek egyike a kormányfő fizetése és képviselői tiszteletdíja, amely közlése szerint négy év alatt mintegy 100 millió forintjába kerül az országnak.Emellett ugyanennyit emészt fel a közmédia arculatváltása is – mondta Török Zsolt, aki az összeg nagyságát érzékeltetve hozzátette: ennyi pénzből a közmédia ötven, a közelmúltban elbocsátott alkalmazottját tarthatta volna meg.A szocialista politikus hozzátette, a kormány elfogadhatatlanul sokat, 100 millió forintot költ "futballpályák széléről érkező" politikai tanácsadókra is, ebből akár az összes hódmezővásárhelyi munkanélküli jövedelempótló támogatását fedezni lehetne.Török Zsolt mindezekre hivatkozva a "rongyrázás" abbahagyására szólította a Fidesz, továbbá arra kérte a kormánypártot, fejezze be "saját haverjai zsebének tömését", és inkább az embereken segítsenek. A szóvivő azt javasolta a választópolgároknak, hogy keressék fel a választókerületük kormánypárti képviselőjét és számoltassák el a kabinet költekezéseiről.
MSZP: Orbán fizetése aránytalanul sokba kerül
Az MSZP szerint bár Orbán Viktor a világ egyik legrosszabb miniszterelnöke, mégis az egyik "legdrágább", legköltségesebb vezető politikusa, hiszen kormányfői fizetése és képviselői tiszteletdíja együttesen az átlagjövedelem nyolcszorosát teszi ki, és ennél arányaiban csak Barack Obama, az Egyesült Államok és Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke kap többet hivataláért.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.