A lap keddi száma szerint drasztikusan csökkent a koporsós búcsúztatások száma: míg korábban 70-30 százalék volt az arány a hagyományos szertartások javára, addig mára ez megfordult."Gyakorlatilag tönkrementünk az elmúlt két-három évben" – mondta a lapnak egy alföldi virágkereskedő cég vezetője. Egyre több család képtelen eltemettetni hozzátartozóját, nem rendel meg sem szertartást, sem virágot. Sokan képesek húsz-harminc forint megtakarítás reményében háromszor is végigjárni az összes árust.Balogh Zoltán, a hajdúböszörményi Ozirisz vállalkozás vezetője szerint a falusi emberek korábban inkább a hagyományos koporsós temetést választották, most azonban az urnát magukkal viszik, amivel 75-130 ezer forintot lehet megtakarítani. Hasonló tendenciáról számolt be Koncz Tamás, a miskolci székhelyű Pietas Kft. ügyvezetője is az újságnak. Tapasztalható az is, hogy az elhunyt családtagjai egy nagyobb koszorút vesznek, és annyi szalagot rakatnak rá, amennyien a koszorú árát összedobták. Egyre több a szociális temetés is.A tizennégy fővárosi temetőt üzemeltető Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.-től a lap azt a tájékoztatást kapta, hogy az elmúlt öt évben körülbelül húsz százalékkal nőtt a hazavitt urnák száma, már évente 1200-an döntenek így, ami a társaság összes temetkezési szolgáltatásának mintegy 6 százaléka.A temetői sírhelyek újraváltásakor (a sírhelyeket bizonyos időközönként – nem ritkán több százezer forintos áron – újra meg kell váltani) a már évekkel, évtizedekkel korábban elhelyezett urnákat kérik ki és viszik haza az ügyfelek.Ladocsy Géza, a győri Jószív Temetkezési Kft. ügyvezetője szerint soha el nem évülő kegyeleti jogokat sért, hogy a család valamelyik tagja hazaviszi magával az urnát. A Jószív tapasztalatai szerint az urnákat egy-két nap múlva a hozzátartozók elviszik a temetőbe, s ott maguk temetik el a családi sírba. Az ügyvezető tudomása szerint - részben az Országos Temetkezési Egyesület kezdeményezésére - ősztől módosítják a temetkezési törvényt, s követhetővé teszik a hamvak sorsát.
Egyre többen választják az olcsóbb urnát a koporsó helyett
A pénztelenség miatt átalakulóban a kegyeleti kultúra, tíz családból kettő már nem temetteti el, hanem urnában hazaviszi szerettei hamvait – írja a Népszabadság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.