Szél Bernadett keddi, budapesti sajtótájékoztatóján - felidézve az ügy előzményeit - elmondta: május elején keresték meg pusztaottlakai közmunkások, akik azt gyanították, hogy nem a szerződésüknek megfelelő helyen kell dolgozniuk. Hozzátette, az a gyanú is felvetődött, hogy a közmunka során Simonka György polgármester, fideszes országgyűlési képviselő földjeit művelik.Az ellenzéki képviselő kitért arra is, hogy előbb helyi civilek, aztán ő maga próbált adatokat szerezni a közmunkáról, de ez akkor egyiküknek sem sikerült. Miután személyesen ellátogatott a településre és ott egy filmet is forgatott, elérte, hogy a polgármester eljutatott hozzá több dokumentumot is - tette hozzá.Úgy folytatta: ezek áttanulmányozása után újabb hivatalos adatkéréssel fordult az önkormányzathoz, mert az iratok alapján a polgármester mint "termőhely-biztosító fél" szerepel a közmunkapályázatokban. Szél Bernadett elmondta, a válaszban a polgármester tagadta, hogy közvetlenül termőhelyet biztosítana a program számára. Az önkormányzat bankszámlakivonatait viszont többszöri kérése ellenére sem juttatták el számára, miután az önkormányzat szerint azok nem minősülnek közérdekű adatnak - kifogásolta.Széll Bernadett elmondta: ezek után a Gyulai Városi Bírósághoz fordul, mert jogi úton szeretne választ kapni arra, hogy a polgármester és családtagjai milyen, a közmunkaprogramra vonatkozó megállapodást kötöttek az önkormányzattal. Egyúttal így szeretne hozzájutni az önkormányzat idei bankszámlakivonataihoz is.Az LMP idén májusban már foglalkozott a Békés megyei közmunkaprogramokkal. Pusztaottlaka önkormányzatának képviselő-testülete akkor visszautasította "az LMP vádaskodásait", miszerint embertelen körülmények között foglalkoztatják a mezőgazdasági Start-közmunkaprogram résztvevőit, Simonka György pedig bejelentette, rágalmazás miatt feljelentést tesz. Kijelentette továbbá, hogy a mezőgazdasági közmunkások az önkormányzat érdekeltségébe tartozó szociális szövetkezetnek ingyen biztosított termőföldet művelik, és nem az ő érdekeltségi körébe tartozó földeken dolgoznak.
Bírósági úton szerezne információkat a közmunkaprogramról az LMP
Az LMP a Gyulai Városi Bírósághoz fordul, mert adatokat akar szerezni arról, hogy milyen közmunkaszerződéseket kötött a Békés megyei Pusztaottlaka polgármestere a település önkormányzatával. A párt jogi úton próbál hozzájutni az önkormányzat bankszámlakivonataihoz is.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.