A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn arról tájékoztatott, hogy bűncselekmény hiányában megszüntette a támogatási pénzekkel kapcsolatos nyomozást. Az FCÖ reagálásában hangsúlyozta: munkáját továbbra is a pénzügyi és jogszabályi előírások szerint végzi.A Jobbik még április végén tett feljelentést jelentős vagyoni hátrányt okozó sikkasztás gyanújával az FCÖ ellen a fővárostól kapott pénzek elszámolásával kapcsolatban. Júniusban a párt az üggyel kapcsolatban azt közölte: a Fővárosi Cigány Önkormányzat tavaly 7,334 millió forint költségvetési támogatást és 2 millió forint pályázati forrást kapott, novemberben pedig további négymillió forintot kért a fővárostól működésre és irodája fenntartására. Az ügy a Fővárosi Közgyűlés előtt is szerepelt volna április végén, de levették a napirendről Csomós Miklós főpolgármester-helyettes előterjesztését, hogy bontsák fel a cigány önkormányzattal tavaly év végén megkötött támogatási szerződést, mert az FCÖ nem számolt el megfelelően a számára biztosított összeggel.Makai István, az FCÖ elnöke június végén tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a rendőrség a Jobbik politikai megrendelésére indított nyomozást a szervezet támogatási pénzének ügyében. A létfenntartásáért küzdő Fővárosi Cigány Önkormányzat 200 ezres roma lakosságot képviselnek, tagjai semmilyen tiszteletdíjat nem vettek fel munkájukért az elmúlt két évben - hangsúlyozta.
Az FCÖ szerint mindig tisztán és ellenőrizhetően járnak el
A Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) működése átlátható volt és most is az, pénzfelhasználása tiszta, világos és ellenőrizhető - közölte kedden a szervezet az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.