A történész elmondta, hogy az 1951-ben felfedezett bánya csaknem egyhektáros területen helyezkedik el, a Veszprém megyei Lovas külterületén az erdőben. Védetté nyilvánítása azért volt fontos, mert a ma is folyó kőkitermelés, a környezeti hatások, az időjárás előbb-utóbb eltüntette volna a több mint tizenegyezer évvel ezelőtt, a jégkorszak végén keletkezett külszíni bányát - tette hozzá.A négyszáz lelkes balaton-felvidéki település a helyiek által csak "mackói" murvabányaként emlegetett dolomitbányájából útépítéshez szállított murva kitermelése közben finom vöröses por és hatalmas csontok kerültek elő. Akkor összesen 142, emberi kéz által pattintással, csiszolással megmunkált állati - jávorszarvas, kőszáli kecske, vaddisznó, daru - csontot találtak a régészek - mondta a kutató. A leletanyag a Bakony Múzeumba, majd a Nemzeti Múzeumba került, ahol azóta is láthatóak az állati csontokból készült eszközök a régészeti kiállításon. A Lovason talált szerszámok az ősember bányászati munkáját segítették. Kiemelte: a festékbányából származó csontminták radiokarbonos vizsgálatával megállapították, hogy azok 11 ezer 700 évesek.Gazdasági jelentősége is volt a lovason bányászott vörös festékpornak: a bányából kitermelt hatalmas mennyiség alapján azt feltételezik a kutatók, hogy már az itt élő őskori ember is cserekereskedelmet folytatott a vörös festékkel, Magyarországon ugyanis még nem találtak barlangrajzokat, amelyeknél felhasználhatták volna a festéket - jegyezte meg, hozzátéve, hogy a Lovason kibányászott vörös anyagot temetkezéseknél használták, a holttestet elföldelés előtt bőségesen behintették a szent és nélkülözhetetlen vörös festékkel. Néprajzi párhuzamok alapján feltehető az is, hogy az élők harc, vadászat vagy ünnepségek előtt vörös festékkel kenték be a testüket.Sárosi Edit, a területileg illetékes Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Kulturális Örökségvédelmi Irodájának régészeti felügyelője elmondta, hogy a kivételes tudományos jelentőséggel bíró területeken, mint a lovasi - amelyek nemzetközi, illetve országos szempontból is kiemelkedően fontosak - nem lehet olyan tevékenységet folytatni, amely a lelőhelynek akár részleges állapotromlását eredményezheti.A cél az, hogy a régészeti lelőhelyet háborítatlanul megőrizzék az utókor számára - mondta. Hozzátette: lehetséges, hogy a régészeti technika fejlődésével a jövőben további kutatásokra kerülhet sor a védetté vált bánya területén. Tájékoztatása szerint a hasonló területek nyilvántartásával, védelmével kapcsolatos feladatok tartoznak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalhoz, a hatósági eljárások a kormányhivatalok örökségvédelmi irodáihoz kerültek.
Védett lett a lovasi őskori bánya
Kiemelten védetté nyilvánították a lovasi őskori vörösfestékbányát, a védettség tényét bejegyezték az ingatlan-nyilvántartásba - tájékoztatott Kovácsné Kasza Katalin történész-kutató hétfőn.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.