Az ellenzéki párt szakpolitikusa, Osztolykán Ágnes ezt annak kapcsán közölte hétfőn az MTI-vel, hogy az alapvető jogok biztosa a jogállamiság elvének sérelme miatt a szakképzésről szóló törvény megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól.Osztolykán Ágnes szerint a Fidesz-KDNP az oktatási törvények megalkotása során "szándékosan nem törekedett a kiszámíthatóságra, és tudatosan nem szabályoztak számos fontos kérdést és részletet a törvényekben", "csak így lehetséges ugyanis, hogy kézi vezérléssel irányítsák az egész rendszert". Ugyanakkor ez a bizonytalanság sérti az oktatás szereplőinek jogait – tette hozzá közleményében.
Megsemmisítené a köznevelési törvényt az LMP
Az LMP szerint nem csak a szakképzési törvény sérti a jogállamiság elvét, az ellenzéki párt a "diák- és szülőellenes" köznevelési és felsőoktatási törvényt is megsemmisítené.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.