"Mivel a projektet kiemelt állami beruházássá nyilvánították, az elkészült és augusztus 2-án beadandó terveket a megyei kormányhivatalnak 60 napon belül engedélyeznie kell. Ez azt jelenti, hogy legkésőbb szeptember végén kiírhatjuk a közbeszerzési eljárást a kivitelezésre, a munkálatok pedig még az idén megindulhatnak" - részletezte a fideszes politikus a pénteki sajtótájékoztatón. "Az év hátralévő részében, várhatóan még szeptemberben elkészítjük a tendertervet, beszerezzük az építési engedélyt, kidolgozzuk a stadion üzemeltetésének stratégiáját, és döntünk a kivitelezőről."Kósa Lajos a korábban közölteknél is pontosabban mutatta be a stadion paramétereit. Ebből kiderült, hogy a létesítményben lesz a város legnagyobb, 1500 főt befogadni képes, melegkonyhával rendelkező rendezvényterme, hogy a stadion a kapuk méretei miatt a Virágkarneváli menetnek és a Campus Fesztiválnak is otthonául szolgálhat majd, illetve hogy már a 2015-től életbe lépő UEFA-előírásokat is figyelembe vették.Papp László alpolgármester ismertette: a létesítmény ötszintes lesz, a 370 négyzetméteres öltözőblokk akár négycsapatos tornák megrendezését is lehetővé teszi majd, s a DVSC ajándékboltot és múzeumot is működtet majd a stadionban.
Kósa Lajos: 2014 tavaszra kész lesz a debreceni stadion
Kósa Lajos polgármester szerint mind a jogszabályi és pénzügyi feltételek, mind a tervezési folyamat állapota adott ahhoz, hogy 2014 tavaszára felépüljön Debrecenben az új Nagyerdei Stadion.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.