A járőrök három, a zöldhatár irányából az ország belseje felé tartó autót állítottak meg a község külterületén. Elöl egy francia rendszámú gépkocsi ment, amelyben két román állampolgár ült. Ez a jármű "felvezette" a mögötte haladó két cseh autót, amelyekben a sofőrök mellett kilenc pakisztáni állampolgár rejtőzött, ők nem sokkal korábban a zöldhatáron keresztül léptek magyar területre.A négy embercsempészt a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat, míg a kilenc pakisztáni határsértőt kitoloncolják Szerbiába. Néhány órával később egy szolgálaton kívüli rendőr figyelt fel öt emberre Szegeden, a Dorozsmai úton. Az öt férfiról kiderült, hogy illegálisan Magyarországra érkezett afgán állampolgárok, ezért idegenrendészeti eljárás indult ellenük.
Pakisztániakat próbáltak csehek és románok Magyarországra csempészni
Cseh és román embercsempészeket, valamint általuk szállított pakisztáni határsértőket fogtak el a rendőrök Ásotthalom külterületén csütörtökre virradóra - tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.