Kerényi Zsolt (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint a megállapodás alapján a budapesti Kossuth téren a szoborcsoport azonos méretű másolatát állítják fel, az eredeti szobrok pedig Dombóváron maradnak.A határozati javaslathoz csatolt dokumentum azt is rögzíti, hogy a másolatok elkészítéséhez a helyszínen vesznek mintát az alkotásokról, hozzájárulásáért az Országgyűlés Hivatala másfélmillió forintot fizet a dombóvári önkormányzatnak. A Kossuth téren felállítandó másolaton a hivatal feltünteti, hogy köszönet illeti Dombóvár polgárait a műalkotást megőrzéséért.Tóth Zoltán, a testület városgazdálkodási bizottságának fideszes elnöke előterjesztésében utalt arra, hogy a városgazdálkodási és a kulturális bizottság, valamint Wachsler Tamás, a Kossuth tér rekonstrukcióját tartalmazó Steindl Imre-program vezetője július 12-én egyeztetett a szobrok sorsáról.A program szakmai csoportja azt javasolta, hogy az alkotások elmozdítása nélkül, szilikonos mintavétellel készítsék el a másolatokat. A munka a helyszínen mintegy 3-4 hónapot vesz igénybe; a módszer költség- és időigényesebb, mint restaurátorműhelyben helyreállítani a szobrokat, így azonban szállítás miatt biztosan nem sérülnek meg az alkotások - olvasható a bizottsági elnök előterjesztésében.Tóth Zoltán arra is kitért, hogy a hivatal által fizetendő másfélmillió forintot a dombóvári szigeterdei parkban álló eredeti szobrok megóvására fordítják. Az Országgyűlés a budapesti Kossuth tér rekonstrukciójáról szóló 2011. július 13-ai határozatával döntött arról, hogy 2014. május 31-ig visszaállítják a tér 1944 előtti képzőművészeti arculatát.Horvay János (1874-1944) szobrászművész alkotását 1927-ben állították fel Budapesten, a Parlament előtt. A Batthyány-kormány tagjainak teljesalakos szobrait és egy, a magyarság küzdelmét ábrázoló, sokalakos kompozíciót 1952-ben távolították el a térről, 1959-ben Dombóvárra vitték, majd 1973-ban állították fel a szigeterdei parkban.A szobrok visszaszállítása ellen Szabó Loránd, a város független polgármestere tiltakozó akciót indított, amelyhez több százan csatlakoztak, és októberben a fideszes többségű dombóvári képviselő-testület is kinyilvánította, hogy nem ért egyet az alkotások Budapestre szállításával.
Dombóváron marad a Kossuth-szobor, másolat kerül a Kossuth térre
Elfogadta a dombóvári képviselő-testület csütörtöki, rendkívüli ülésén az Országgyűlés Hivatalával a Kossuth-szoborcsoportról kötendő megállapodást - közölte a város alpolgármestere.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.