Az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) az MTI-hez kedden eljuttatott közös nyilatkozatában felszólítja a bírákat, a bírói szervezeteket és mindenekelőtt a bírói egyesületeket, hogy amit eddig elmulasztottak, azt most tegyék meg: "nyilvánítsák ki szolidaritásukat hivatásukból elüldözött társaikkal".Megjegyezték, a bírói szervezetek vezetőit is komoly felelősség terheli, és tudniuk kell, ha nem lépnek fel kollégáik jogainak védelmében, értük sem emel majd senki szót, ha "sorra kerülnek".A szervezetek azt írták, hogy az elmúlt hetekben újabb támadás érte a bírói függetlenséget Magyarországon. "A köztársaság elnöke, a miniszterelnök, a kormánytöbbség és a bírói szervezet vezetői nyíltan tagadják a törvények szellemét, az alkotmányosság minimumát" - fogalmaztak.Horváth SzabolcsHozzátették: miután kiderült, hogy a Velencei Bizottság kritikáját követően az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal megsemmisíti a bírák kényszernyugdíjazásáról szóló rendelkezést, a bírói vezetők "zokszó nélkül" adták át a köztársasági elnökkel aláíratott, a bírák felmentéséről szóló értesítést azoknak a bíráknak is, akik csak hónapokkal ezután érik el az alkotmányellenesen meghatározott életkori határt.A nyilatkozat aláírói petíciót is hirdetnek. Közölték: tekintettel arra, hogy a bírói függetlenség nem a bírók és az igazságügy belső vitakérdése, felkérik a demokratikus meggyőződésű polgárokat, hogy támogassák aláírásukkal a bírói függetlenség ügyét; kiemelten fontosnak tartják, hogy a petíciót magánszemélyek írják alá.
Petícióban követelik civilek a nyugalmazott bírók visszavételét
Civil szervezetek a bírák és a független igazságszolgáltatás védelmében petícióban követelik, hogy helyezzék vissza hivatalukba az alkotmányellenesnek nyilvánított rendelkezés alapján eltávolított bírákat, és a magyar állam maradéktalanul állítsa helyre a bírói függetlenség szervezeti garanciáit.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.