A napilap közlése szerint átszállítása után napokkal a Nemzeti Nyomozó Iroda az Aranykéz utcai robbantás megrendelésével gyanúsította meg Portik Tamást. Az ő letartóztatásáról döntő határozat pedig kiadta a Rohác elleni újabb elfogatóparancsot, ami az ellene szóló újabb kiadatási kérelem alapja, ugyancsak az Aranykéz utcai robbantás miatt.A lap emlékeztetett, a Fenyő János médiavállalkozó megölésével gyanúsított Jozef Rohác egyik tavalyi előzetesének meghosszabbítását elrendelő határozat indoklásában a bíró kijelentette: a férfi biztonsága még a legszigorúbb börtönkörülmények között sem garantálható, illetve hogy a Fenyő-ügy vizsgálatát jelenleg is aktívan próbálják megakadályozni befolyásos érdekcsoportok.
Magyar Nemzet: Jozef Rohácot másik börtönbe vitték
Jozef Rohácot nemrég indokolás nélkül átszállították egy másik, Budapesttől több száz kilométerre lévő új, biztonságosabb fegyintézetbe - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.