Tili Károly (független) tájékoztatása szerint a kéthektáros területen elhelyezkedő tanösvény megépítésének költségeit a Magyar Kármentő Alap forrásaiból finanszírozta az önkormányzat. Elmondta, hogy a projekt első ütemében a 70 négyzetméteres fogadóépület külső-belső felújítását végezték el, kialakították az emlékparkot a sétányokkal, továbbá automata öntözőrendszert építettek ki. A Kossuth utcában lévő fogadóépületben - amely az utcában az utolsó olyan ház volt, amelyet még elöntött a vörösiszap - múzeumot és interaktív bemutatótermet szeretnének kialakítani. A tervek szerint ehhez a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel közösen pályáznának uniós forrásokra, számításaik szerint a teljes projekthez még 100 millió forint kellene. Ebből finanszíroznák a többi között a park megvilágítását, az információs táblák kihelyezését, és a bemutatóterem, illetve a fogadóépület berendezését is. A kolontári tanösvény befejezéséhez augusztus 31-ig benyújtják a pályázatot, a létesítmény második üteme a kedvező elbírálás esetén a jövő év közepére készülhetne el - mondta Tili Károly.Az összesen tíz helyszínből álló környezetvédelmi tanösvény része az a mementónak meghagyott épület is, amelyen még mindig jól látható, milyen magasságban hömpölygött a vörösiszap a településen át.A Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt - az ügyben folyó büntetőper vádirata nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.
Tanösvény mutatja be a vörösiszap katasztrófát Kolontáron
Lezárult a vörösiszap-katasztrófát bemutató tanösvény létrehozásának első üteme Kolontáron, az emlékpark és az ahhoz kapcsolódó sétányok kialakítása 55 millió forintba került - közölte a település polgármestere szerdán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.