A kormány a tervek szerint még a hét vége előtt javaslatot tesz a parlamentnek az alaptörvény, a bíróságokról szóló jogszabály és a nyugdíjtörvény közötti összhang megteremtésére - jelentette ki a kormányfő a KDNP vezetőivel folytatott tárgyalása utáni sajtótájékoztatóján az Ab hétfői döntésével kapcsolatban, hozzátéve, hogy az összhang többféleképpen is megteremhető, a kabinet ezek közül az optimálisat fogja kiválasztani."A rendszer marad", a kormány a kitűzött céljait el fogja érni - nyomatékosította Orbán Viktor.Az Ab a hatálybalépés napjára visszaható hatállyal semmisítette meg a bírák nyugdíjazásának szabályozását, miután megállapította, hogy az új szabályozás formai és tartalmi szempontból is sérti a bírói függetlenségből fakadó alkotmányos követelményeket. Az Ab formai szempontból azt kifogásolta, hogy a bírói hivatás felső korhatárát a vizsgált szabályozásban nem sarkalatos törvény határozza meg. Tartalmi szempontból pedig azt, hogy az érintett bírákat rövid időn belül elmozdítják hivatalukból.
Orbán a bírákról: "a rendszer marad"
Marad a bírák nyugdíjazásának új rendszere - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, reagálva az Alkotmánybíróság (Ab) döntésére, amely szerint alkotmányellenes a bírák nyugdíjazásának szabályozása, ezért azt a hatálybalépés napjára visszaható hatállyal megsemmisítette a testület.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.