A párt hétfői közleményében, reagálva az Ab azon döntésére, amely szerint alkotmányellenes a bírák nyugdíjazására vonatkozó törvényi szabályozás, azt tudatta: sajnálatosnak tartja az Ab-határozat késedelmét, mert az alaptörvény-ellenes rendelkezés alapján nyugdíjba küldött bírák helyzete nem rendeződik automatikusan, jogviszonyuk nem áll helyre. Mesterházy Attila pártelnök és Lamperth Mónika, az MSZP közjogi kabinetvezetője ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a döntés szerint a jogellenes felmentés miatt az érintettek munkaügyi bírósághoz fordulhatnak.Emlékeztettek arra, hogy a kifogásolt jogszabály alapján 274 bírót, szándékoztak "jóformán egyik napról a másikra kiebrudalni a bíróságról"; az eljárást az Európai Bizottság is kifogásolta, a végső szót pedig a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság mondja majd ki. Hozzátették: a MSZP az első perctől fogva elítélte a Lázár János és Varga István nevéhez fűződő javaslatot, a Fidesz azonban ragaszkodott a bíróság függetlenségét is súlyosan sértő, az életkor alapján tiltott diszkriminációt megvalósító rendelkezés fenntartásához, és lesöpörte az MSZP ezt korrigáló javaslatát. "Orbán Viktor szerint tisztán nyugdíjkérdésről van szó. Az MSZP szerint másról, arról, hogy nem jött be a Fidesz tisztogató akciója" - olvasható közleményükben. Az Ab hétfőn a hatálybalépés napjára visszaható hatállyal semmisítette meg a bírák nyugdíjazásának szabályozását, miután megállapította, hogy az új szabályozás formai és tartalmi szempontból is sérti a bírói függetlenségből fakadó alkotmányos követelményeket. Az Ab formai szempontból azt kifogásolta, hogy a bírói hivatás felső korhatárát a vizsgált szabályozásban nem sarkalatos törvény határozza meg. Tartalmi szempontból pedig azt, hogy az érintett bírákat rövid időn belül elmozdítják hivatalukból.
MSZP: a kormány intézkedjen a sértett bírók jogorvoslatáról
Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) döntése alapján haladéktalanul gondoskodjon a bírákat ért jogsérelem orvoslásáról.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.