A Demokratikus Koalíció sajnálatosnak tartja, hogy az Alkotmánybíróság csak az érintett bírák nyugdíjazásának megtörténte után hozott határozatot a bírók kötelező nyugdíjba küldéséről szóló törvényről, és emiatt nekik kell munkaügyi pert indítaniuk azért, hogy tovább gyakorolhassák hivatásukat.Az Alkotmánybíróság a párt szerint ismét cserben hagyta "az intézményesített jogtiprás áldozatait", a Demokratikus Koalíció azonban üdvözli, hogy az alkotmánybírák többségének szavazatával a testület megsemmisítette a bírák kötelező nyugdíjba küldéséről szóló törvényi rendelkezést.A jogsértést a DK szerint csak úgy lehetne helyreállítani, ha valamennyi kényszernyugdíjazott bírót visszahelyeznék tisztségéve, és helyreállítanák a bírósági vezetők megbízatását is.A Demokratikus Koalíció árulkodónak tartja, hogy a Fidesz egypárti alkotmánybíró- jelöltjei nagy többségükben különvéleményt nyújtottak be, s ellenezték e jogtipró törvényhely megsemmisítését. Ez mutatja, hogy a Fidesz kétharmados többségével élve valóban saját hűséges delegáltjaival töltötte fel az Alkotmánybíróságot.A Demokratikus Koalíció emellett szégyenletesnek tartja Orbán Viktor nyilatkozatát, miszerint az Alkotmánybíróság döntését nem hajtják végre, hanem a kétharmados többséggel élve új törvénnyel erősítik meg a jogtiprást, amelynek nyilvánvaló célja a bírói karban végrehajtott tisztogatás végig vitele.Mindez újra világossá teszi: Orbán Viktor számára ismeretlen az alkotmányosság tisztelete, a magyar jogállamot csak Orbán Viktor megbuktatásával lehet helyreállítani.
DK: szégyenletes Orbán nyilatkozata az AB-döntésről
A Demokratikus Koalíció szégyenletesnek tartja Orbán Viktor nyilatkozatát, miszerint az Alkotmánybíróság döntését nem hajtják végre.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.