Tóbiás József a csütörtökön véget ért parlamenti ülésszakot értékelő pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: továbbra is jog- és létbizonytalanság van Magyarországon, az ország ráadásul egyre inkább elszigetelődik, mert amíg a térség többi államában szinte kivétel nélkül növekszik a gazdaság teljesítménye, a magyar GDP idén csökken és jövőre is csak stagnálni fog.Véleménye szerint az Országgyűlés döntései az elmúlt fél évben sem segítették a társadalmi különbségek csökkentését, a nehéz helyzetben élők felzárkóztatását és a középosztály lecsúszásának megakadályozását.A szocialista politikus bírálta a július 1-je óta hatályos munkatörvénykönyvet, amiért erősíti a dolgozó emberek kiszolgáltatottságát, és sokuknak - a műszakpótlékok megszüntetése, illetve mérséklése miatt - fizetéscsökkenést okoz.Tóbiás JózsefMTI / Illyés TiborKitért arra, hogy a tavaly elfogadott és még hatályba sem lépett köznevelési törvényt már a nyári rendkívüli ülésszak végén módosítani kellett, és kifogásolta a tankötelezettség korhatárának leszállítását is. Mint mondta, ez a felemelkedés lehetőségétől zárja el a hátrányos helyzetű fiatalokat.Szerinte az egészségügy átalakításakor is az a szemlélet érvényesült, hogy aki nem képes megfizetni, nem kap megfelelő ellátást, ezt jelzi a gyógyszerkassza szűkítése, ami miatt sokan nem tudják majd kiváltani a felírt orvosságot.Beszélt arról is, hogy a megszokott őszi időpont helyett a parlament már csütörtökön elfogadta a jövő évi költségvetés sarokszámait. Ugyanakkor azt mondta, a büdzsé "ceruzával készült", hogy bármikor lehessen javítani, és szerinte erre szükség is lesz, hiszen az eredetileg beterjesztett javaslaton ötletszerű változtatásokat hajtott végre a kormányoldal. A munkahelyvédelmi terv fedezetét rendkívül bizonytalannak értékelte.A költségvetési törvényről a frakcióvezető-helyettes összefoglalóan azt mondta: nem teremti meg a növekedés és a fogyasztás bővülésének feltételeit, a magát az adócsökkentés kormányaként meghatározó Orbán-kabinet pedig ismét adóemeléseket hajt végre.Tóbiás József szerint elmondható, hogy a kormány politikájával csak a Fidesz mögött álló gazdasági holdudvar áll jól. A Közgép Zrt. megbízásairól szólva azt mondta: nem az a bajuk a szocialistáknak, hogy magyar cég győz a közbeszerzéseken, hanem az, hogy csak egy magyar cég.
MSZP: a kormány csak a gazdasági holdudvarának tesz jót
Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint amíg a tavalyi év az új közjogi berendezkedés kialakításáról és a demokratikus jogok csorbításáról szólt, az idei a Fidesz mögött álló gazdasági hátország megerősítése jegyében telik.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.