A parlament csütörtökön döntött arról, hogy tucatnyi állami tulajdonú ingatlant - javarészt templomokat - az állam ingyenesen egyházaknak ad át, egy fővárosi épületet pedig a Lungo Drom romaszervezet kap meg.A Fidesszel szövetséges Lungo Dromnak juttatott VIII. kerületi ingatlan átadását az indoklás azzal támasztja alá, hogy az a legnagyobb létszámú és támogatottságú cigány érdek-képviseleti szervezet közösségi céljainak megvalósítását segíti.A Jobbik a parlamenti döntésre reagáló közleményében leszögezte, hogy az Országgyűlés a Jobbik tiltakozása ellenére fogadta el azt a törvényt, amellyel "a Fidesz–KDNP-s kormánytöbbség Alaptörvényt sértő módon" ingyen átadott a Farkas Flórián vezette Lungo Dromnak egy, az 1950-es években államosított, korábban óvodaként használt, több százmillió forint értékű budapesti ingatlant. A Jobbik ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a párt az egyházi ingatlanok visszaadásával egyetért.A Mégis székházzal fizette ki a cigány szavazatokat a Fidesz című közleményben a Jobbik kifejtette: a párt hétfőn kapcsolódó módosító javaslattal élt "a botrányos székházhoz juttatás megakadályozása érdekében, és a részletes vitában minden érvet felvonultattak a radikális képviselők a diszkriminatív és nemzeti vagyont megcsapoló akció ellen". Gaudi-Nagy Tamás ügyrendi felszólalásában azt kérte, vegyék le ezt "az egyszer már megbukott" javaslatot, mert az sérti az Alaptörvény azon bekezdését, amely szerint állami vagyont elidegeníteni csak átlátható szervezetnek lehet, a Jobbik szerint viszont "a Lungo Drom pedig nem ilyen". A Jobbik az alapvető jogok biztosához fordul a törvény alkotmánybírósági megtámadása érdekében - írta közleményében a párt.
Ombudsmanhoz fordul a Jobbik a Lungo Dromnak adott székház miatt
A Jobbik az ombudsmant kéri, forduljon az Alkotmánybírósághoz a Lungo Dromnak adott állami épület miatt - közölte az ellenzéki párt pénteken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.