A közigazgatásban 2010-re az a helyzet alakult ki, hogy az állam túl bonyolult, lassú ügyintézési rendszerrel gátolta a gazdaságot, nem szolgálta a családokat; a versenyképesség és a közigazgatás egymást kioltó tényezőkké váltak Magyarországon, az állam se az állampolgárnak, se a befektetőnek nem volt barátja - fejtette ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) vezetője.Hozzátette: a KIM azért jött létre, hogy a közigazgatás, az igazságügy reformját megvalósítsa. Emlékeztetett: a KIM indulásakor nagy viták voltak a minisztériumról, ami természetes, hiszen a rendszerszintű változás érdekeket sértett.A cél, hogy hatékony, fegyelmezett, számon kérhető központi és területi közigazgatás és igazságügy jöjjön létre; az adófizető polgároknak bebizonyítani, hogy az állam hatékonyan használja fel a tőlük kapott adót, hogy az állam védelmet biztosít a jog és tulajdonbiztonság területén, s olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyek az állampolgár megbecsülését bizonyítják - mondta Navracsics Tibor.Azzal folytatta: nemcsak új intézményrendszerre, hanem új igazságügyi és közigazgatási kultúrára van szükség, olyan közszolgákra, akik az állampolgár szolgálatát tartják legfontosabbnak. Ilyen közigazgatási elem a kormányablak, amely sikeres kísérletnek bizonyult, ezért a jövőben folyamatosan bővítik, az egész országot lefedő hálózattá - jelentette be a miniszter. Kiemelte: a kormányablakok a jövő közigazgatási kultúráját jelenítik meg; ebben a kultúrában elképzeléseik szerint fiatal, jól képzett, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező, több nyelvet beszélő fiatal kormányhivatalnokok dolgoznak majd."Elkezdtük az utánpótlást szervezni, ezért vannak itt önök" - szólította meg a táborozókat Navracsics Tibor, megjegyezve, a regeneráció tábor az a fórum, ahol a fiatalok betekinthetnek a közigazgatásba.Gál András Levente, a Magyary-program kormánybiztosa a jó állam fejlesztési programról beszélt, amely a nemzeti együttműködés programja keretében valósul meg. Egészséges egyensúlyt teremt a számtalan érdek és igény között; az állam felelősséggel jár el az örökölt természeti és kulturális javak tovább örökítése érdekében, az állam egyetlen önérdeke pedig e kettő érvényesítése - határozta meg a kormánybiztos a jó állam fogalmát. "Eljutottunk oda, hogy felismerhető és átlátható a magyar közigazgatás" - mondta a program eredményeiről Gál András Levente.A KIM 2010-ben indította el azokat a programjait, amelyekkel a közszolgálatot kívánja közelebb hozni a fiatalokhoz. Akkor ősszel tízezer fiatal vett részt az első közszolgálati expón, a másodikon még többen - hangzott el a megnyitón.Tavaly nyáron rendezték meg az első regeneráció tábort, ahol a közszolgálat világával, a közszolgálatot megjelenítő vezetőkkel kötetlenül találkozhatnak a fiatalok. A kedden megkezdődött II. regeneráció tábor csütörtökig tart.
Navracsics: az egész országban lesznek kormányablakok
Országos hálózattá bővítjük a kormányablakok rendszerét, mivel ez jeleníti meg az új közigazgatási kultúrát - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a II. regeneráció tábor keddi megnyitóján Zánkán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.