Az ellenzéki párt országgyűlési képviselői - Szabó Tímea és Szilágyi Péter - kedden közleményben üdvözölték a Strasbourgban született döntést. Rámutattak ugyanakkor arra: perek sora következhet, miközben az újabb szabályozás is méltatlan helyzetbe hozza a közszolgálati tisztviselőket.Mint írták, az LMP már a kormánytisztviselőkről szóló törvényjavaslat tavaly júniusi vitájában következetesen képviselte azt az álláspontot, hogy a politikai tisztogatás eszközeként bevezetett indokolás nélküli felmentés súlyosan alkotmánysértő, ellentétes az uniós joggal és szembemegy az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglaltakkal. A párt sajnálja, hogy a kormány ebben az esetben is fejjel ment a falnak. (A szabályozást később az Alkotmánybíróság megsemmisítette.)Az LMP ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy akik indoklás nélküli elbocsátásuk miatt itthon indítottak munkaügyi pert, és azt már elveszítették vagy a jövőben elveszítik, a hazai igazságszolgáltatási fórumok kimerítését követően a strasbourgi ítéletre hivatkozva hat hónapon belül kérelemmel fordulhatnak az Emberi Jogok Európai Bíróságához.Az ellenzéki párt fenntartja: azzal, hogy az indokolás nélküli felmentés helyébe felmentési okként a méltatlanság és a bizalomvesztés lépett, semmit nem változtattak a közszolgálati tisztviselők kiszolgáltatottságán. Az EJEB kedden tette közzé: elmarasztalta és összesen 9 ezer euró megfizetésére kötelezte Magyarországot egy közalkalmazott indoklás nélküli elbocsátása ügyében.
Az LMP örül a strasbourgi elmarasztaló ítéletnek
Az LMP szerint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) a magyar államot elmarasztaló ítélete után perek sora következhet a köztisztviselők indoklás nélküli elbocsátása ügyében.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.