A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hétfői tájékoztatása szerint a pályázatot hasonló rendszerben hirdették meg, mint tavaly. Önkormányzatok, önkormányzati társulások és tanyagazdaságok is jelentkezhetnek, az önkormányzatok 90, a tanyagazdaságok 75 százalékos támogatást kaphatnak. Jövőre várhatóan 2 milliárd forintos kerettel folytatódik a program. A közlemény idézi V. Németh Zsoltot, a VM vidékfejlesztésért felelős államtitkárát, aki a tavalyi pályázati forduló tapasztalatairól szólva kiemelte: az egyik legnépszerűbb cél a tanyasi utak karbantartása volt. A tárca törekvéseivel összhangban az önkormányzatok nem aszfaltozásra költötték a pénzt, hanem munkagépeket vásároltak, hogy megfelelően tudják fenntartani az utakat. Erre az idén 300 millió forintot különített el a VM. Ugyancsak sokan pályáztak támogatásra a tanyasi termékek piacra juttatásához, erre idén 450 millió forint jut. A VM és a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) három állomásból álló tájékoztató rendezvénysorozatot szervez a leendő pályázóknak a Magyar Tanyákért Programiroda közreműködésével. Július 10-én Kecskeméten, 13-án Mezőtúron, 17-én Kállósemjénben ismerhetik meg a legfontosabb tudnivalókat az érdeklődők.
Mától lehet pályázni a tanyaprogramra
A Tanyafejlesztési Program új pályázati időszaka hétfőn megnyílt, augusztus végéig 240 alföldi településről lehet beadni a pályázatokat. Az idén 1,5 milliárd forint jut a tanyás térségek fejlesztésére.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.