A polgármester szimbolikusnak nevezte, hogy a Cserei utca és az Ilka utca sarkára hívta az újságírókat, ahonnan megfogalmazása szerint a "bűnözés eddig kiáramlott", amely a Thököly úti prostitúciónak az egyik kibocsátó helye volt, továbbá a hajléktalanok is sok problémát okoztak a környékbeli telkeken.Jelezte, hogy ide nemrég térfigyelő kamerát helyeztek el, s már visszaszorult a bűncselekmények száma, javult az emberek biztonságérzete.Papcsák Ferenc tájékoztatása szerint a kerületőrség és a rendőrség, szorosan együttműködve, a továbbiakban is folyamatosan járőrözni fog a kerületben, emellett pedig a képviselő-testület a technikai feltételek javításáról is döntött. Ismertette, hogy a már meglévő rendszert mintegy 100 millió forintból év az végéig 41 új térfigyelő kamerával egészítik ki. Ezeket elsősorban a Bolgárkertész utcai lakótelepen, az Ungvár utca és a Csáktornya park környékén, valamint az Adria lakótelepen építik ki és kötik be a rendőrségi rendszerbe. A beruházással 150-re emelkedik a kamerák száma Zuglóban.A polgármester arról is beszámolt, hogy az elmúlt évben jelentős eredményeket ért el a városrész rendőrkapitánysága, sokkal gyorsabban zárták le a hatósági ügyeket, 9 százalékkal nőtt az elfogások száma, 32 százalékkal több volt a biztonsági intézkedés és 21 százalékkal magasabb arányban szabtak ki helyszíni bírságot.Kitért arra is, hogy az eddigi intézkedéseknek köszönhetően 5 százalékkal kevesebb volt a vagyon elleni bűncselekmény, 10 százalékkal csökkent a lakásbetörések, 11 százalékkal a gépjárműfeltörések és 14 százalékkal a rablások száma.
Papcsák új térfigyelőket telepített Zuglóba
Negyvenegy új térfigyelő kamerát helyeznek ki az év végéig a főváros XIV. kerületében, emellett pedig folyamatos marad az utcai járőrözés – mondta Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) zuglói polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.