Putnok családi házas övezetében egy kutya megharapott egy 10 éves helybeli fiút, aki 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett, sebeit az orvos ellátta.A kutya gazdája a rendőrökkel később azt közölte, hogy bár megkötözte az állatot, de az elszakította a láncot, a kutya így juthatott ki az utcára. Elmondta azt is: miután a gyermek megsérült, kivitte az ebet az erdőbe, ahol egy fejszével agyonütötte, majd elásta az állatot.A rendőrség az állat gazdája ellen állatkínzás bűncselekmény és veszélyeztetés kutyával szabálysértés elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást.
Baltával verte agyon kutyáját egy putnoki férfi
Baltával agyoncsapta kutyáját egy férfi Putnokon, mert az állat megharapott egy 10 éves fiút; a 61 éves férfi ellen állatkínzás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.