A földhivatalok a szaktárca szerdai közleménye szerint az erre vonatkozó iratokat és szerződéseket a Legfőbb Ügyészségnek fogják továbbítani, amely a vonatkozó jogszabályok szerint lefolytatja a vizsgálatukat, és megteszi a szükséges lépéseket. Zsebszerződések útján egyes becslések szerint közel egymillió, de akár másfél millió hektár magyar földterület is kerülhetett külföldiek kezébe, főleg a Dunántúlon. A bizottság szerdán ülésezett, a megbeszélésen Répássy Róbert a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) igazságügyért felelős államtitkára, Palotai Kinga, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) főosztályvezetője, Hatala József rendőrfőkapitány, Seereiner Imre, a Legfőbb Ügyészség főosztályvezető ügyésze, Sebestyén Róbert, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnöke és Szabó Csaba miniszteri biztos vett részt.A kormány márciusban állította fel a tárcaközi bizottságot, hogy felszámolja a jogszabályi korlátozások megkerülését szolgáló szerződéseket. Az érintett hatóságok és minisztériumok együttműködve, összehangoltan ellenőriznek minden feltételezhetően jogellenes földszerződést; ennek érdekében a bizottság jogi, gazdasági és adminisztratív eszközöket dolgoz ki. Ezzel párhuzamosan az új földügyi jogszabálycsomag első elemeként várhatóan még az Országgyűlés rendkívüli ülésszaka alatt benyújtják a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslatot, amely ugyancsak a jogellenes termőföldszerzések visszaszorítását, és a helyben lakó, szakképzett gazdálkodók támogatását célozza - közölte a tárca.
Négy megyében is vizsgálni fogják a zsebszerződéseket
A zsebszerződéseket vizsgáló tárcaközi bizottság átfogó vizsgálatot kezdeményez négy megyei földhivatalnál - Győr-Moson-Sopronban, Somogyban, Vasban, valamint Zalában - az ingatlan-nyilvántartásban és a földhasználati nyilvántartásban megjelenő, zsebszerződés gyanús ügyletek feltárására - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.