A szervezet által megkérdezettek jelentős része a Szolidaritás mellett választási szövetségben szeretné látni "mindhárom demokratikus elveket valló ellenzéki politikai pártot", valamint a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Haza és Haladás Alapítványt. Az együttműködésre ajánlott erők közül a volt kormányfő által alapított alapítvány támogatottsága jelentősen meghaladja az átlagot, ezt kis különbségekkel követi sorrendben az MSZP, a DK és az LMP.Az aktivisták által megkérdezettek döntő többsége elutasította az Orbán-kormány eddigi tevékenységét, és a kormányzat konzultációs kérdőíves akcióját. Az Orbán-kormány támogatottságának radikális csökkenésének egyik okaként a munka törvénykönyvének módosítását és a biztosítási elven nyugvó társadalombiztosítási szolgáltatások megszüntetését jelölték meg a válaszadók - olvasható a Szolidaritás közleményben.MTI / Szigetváry ZsoltA szervezet által Budapesten és több nagyvárosban megszólítottak többsége nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt két évben csökkent az életszínvonala, s összességében romlott a közérzete. A válaszolók többsége helyesli, hogy a szervezet egységre szólítja fel a pártokon kívüli civil mozgalmakat.A Szolidaritás aktivistáinak júniusban eddig több mint 2700-an adtak választ a Dühös magyarok elnevezésű akcióban tartott kérdőíves, nem reprezentatív közvélemény-kutatás során feltett kérdésekre. A Szolidaritás tovább folytatja nyári közvélemény-kutatását, eredményeiről később szintén beszámolnak.
A Szolidaritás felmérése szerint Bajnai alapítványa a legnépszerűbb
A demokratikus ellenzéki pártokkal való együttműködés erősítését támogatják a Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás) által megkérdezettek - olvasható a szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.