A parlament hétfőn a kormánypártok támogatásával fogadta el a fideszes Kocsis Máté erre vonatkozó törvénymódosító javaslatát, kimondva, hogy a kormányfő az IH irányításával összefüggő egyes hatásköröket átruházhatja a Miniszterelnökséget vezető államtitkárra.Az Országgyűlés egyúttal jóváhagyta azt is, hogy azoknak az adatoknak a körét, amelyeket a nemzetbiztonsági szolgálatoknak közzé kell tenniük, az egyes minisztériumok helyett a kormány - a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság véleményének kikérésével - rendeletben állapítsa meg. A változások a jogszabály kihirdetését követő napon lépnek hatályba.Lázár János május végén az MTI-nek adott interjúban beszélt arról, célszerű lenne, ha a jelenleg a Külügyminisztériumhoz tartozó Információs Hivatal - amely elsősorban a külföldre vonatkozó vagy külföldi eredetű bizalmas információk megszerzésével foglalkozik - felügyelete a Miniszterelnökséghez kerülne.MTI / Kovács TamásA szervezeti átalakulásra utalt az is, hogy a jövő évi költségvetési törvényjavaslatban már a Miniszterelnökség fejezetében szerepelnek az IH 7,5 milliárd forintos kiadásai.
Orbán és Lázár közösen irányíthatja a polgári hírszerzést
A miniszterelnök irányíthatja a jövőben a polgári hírszerzésért felelős Információs Hivatalt (IH), és közreműködhet ebben a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, jelenleg Lázár János.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.