Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter június 14-én, a 2013-as költségvetés kapcsán beszélt arról, hogy az önkormányzati, oktatási és egészségügyi reform nyomán jövőre 250 ezer közalkalmazott tér vissza a központi állami körbe, s a 62 év felettiekre a kormány elrendeli a kötelező nyugdíjba vonulást, így 10-11 ezer fővel csökken a közszféra állománya, amiből mintegy 20 milliárd forintos megtakarítás várható. A kormányszóvivő később közölte, további tárgyalásokon dől el, hogy a közszféra mely szegmenseire és milyen módon lesz érvényes a 62 éves nyugdíjkorhatár feletti munkavállalás lehetőségének megszüntetése. Mendrey László, a PDSZ elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, egymásnak ellentmondó információk jelentek meg a témában, mást mond a nemzetgazdasági miniszter és mást az oktatási államtitkár. Sürgető lenne ezt a kommunikációs zavart elhárítani - jegyezte meg.Az érdekvédő a közelmúltban zárult tanévet értékelve kitért arra: lassan egy éve dúl számháború arról, az életpályamodell életbe léptetése pontosan mennyibe kerül és a mai napig nem kaptak választ arra sem, hogy hány pedagógussal számolnak az induláskor. Ez sem a köznevelési törvényből, sem a Nemzeti alaptantervből nem olvasható ki - mutatott rá, hozzátéve: azt sem tudni, pontosan hány pedagógus van a pályán, 120-150 ezer közötti számról hallani. Hány intézményt, tagozatot vonnak össze, hány pedagógus kerül az utcára? - sorolta kérdéseit. Megjegyezte: az oktatási bizottság hétfői ülésén fél óra alatt három szám is elhangzott az életpályamodell költségeiről, és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár egy interjúban arról beszélt, több mint 10 milliárd forint áll jövő évben e célra rendelkezésre. Ez azonban csak töredéke a szükséges összegnek - jegyezte meg a szakszervezeti vezető. Jelezte, nem érteti, hogy miért van szükség a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrehozására, miért kell erre több száz millió forintot költeni. Utalva arra, a kormány azzal indokolja a létrehozását, hogy így egységesíteni tudja a közoktatás színvonalát az egész országban, azt mondta: ez a vágyott cél nem más, mint utópia.Mendrey László szerint tragikomikus, ami a felsőoktatási keretszámok ügyében történt, egy "elkapkodott, jellemzően forráskivonást célzó, rosszul kommunikált folyamat" végén járnak. A diákok és szüleik joggal várják, hogy az illetékesek magyarázattal szolgáljanak - mondta."Véget ért a tanév, ennél jobb hírünk nincs" - fűzte hozzá, kiemelve, hogy az egyeztetésekre - amelyek eddig elmaradtak - ugyanakkor készen állnak, ismét kezet nyújtanak az oktatási államtitkárság felé.
Pedagógusok: a kényszernyugdíjazás miatt tanórák is veszélybe kerülhetnek
Akár oktatási órák megtartása is veszélybe kerülhet a 62 éves korban történő kötelező nyugdíjazás révén a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint, amely sürgeti az ezzel kapcsolatos, és egyéb, a szférát érintő információk tisztázását.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.