Simon Gábor szocialista országgyűlési képviselő csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: számításuk szerint ezekben az ügyekben csaknem három és fél milliárd forint kár érte a borsodi megyeszékhelyet. Azt is közölte, hogy nagyjából ötven esetben hűtlen kezelés miatt tesznek feljelentést, de okirathamisítás, hanyag kezelés és hatóság félrevezetése miatt is a nyomozóhatósághoz fordulnak.Földesi Norbert, az MSZP miskolci frakcióvezetője kiemelte, hogy a város a legkedvezőtlenebb ajánlat mellett döntött az új villamosok beszerzésekor, illetve hogy a veszteséges városi vagyonkezelőnél a tavalyi év végén prémiumot osztottak a cég vezetőinek, jogilag is megkérdőjelezhetően.Beszámoltak arról is, hogy Miskolcon is az országosan már működő demokráciaközpontot szervezett az MSZP, ide várják az állampolgári bejelentéseket további gyanús ügyekről.Simon Gábor emellett arról beszélt, hogy Miskolcon ugyanazok a folyamatok tapasztalhatók, mint országszerte: a Fidesz-KDNP szerinte a saját embereivel tölti fel az önkormányzati intézményeket és korlátozza a demokráciát.Példaként hozta, hogy két középiskolában, a Földes Ferenc és az Avasi Gimnáziumban a szülők és a tantestület akarata ellenére cseréltek igazgatót, ami ellen a diákok mindkét intézményben gyászszalag viselésével tiltakoztak az évzárón. Felhozta azt is, hogy a közgyűlésben megszüntették az interpellációkat és a napirend előtti felszólalásokat, így szűkítve az ellenzék lehetőségeit.
Hetvenhét feljelentést tett a miskolci MSZP
Hetvenhét ügyben - köztük a városi vagyonkezelőnél kifizetett prémiumok és az új villamosok beszerzése miatt - tesz feljelentést a miskolci MSZP, döntően hűtlen kezelés gyanújával.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.