Soltész Miklós elmondta, a mintegy 2,4 milliárd forintos program keretében az ingyenes étkeztetést helyben szervezik meg, így van ahol az iskolában, van ahol a szociális otthonban, vagy valamelyik önkormányzati intézményben ehetnek a gyerekek. Az önkormányzatok a gyerekek számára a vakáció 50 hétköznapjára biztosítják az étkezést.Az államtitkár közölte, az új szabályok szerint 30 százalékban kötelező a kistermelők által a települések 40 kilométeres körzetében megtermelt alapanyagból készített étel biztosítása.Arra hívta fel a figyelmet, hogy a programmal kettős célt érnek el; egyrészt a gyerekek jó minőségű, egészséges ételhez juthatnak, másrészt támogatni tudják a helyi termelőket. Azt hangoztatta, programjuk sikere azt mutatja, hogy nem csak több ezer kilométerről, illetve a nagy bevásárlóközpontok polcairól lehet élelmiszert beszerezni, hanem a helyi gazdálkodóktól.Elmondta, az ország minden részéről, még a fővárosi kerületekből is jelentkeztek az ingyenes nyári étkeztetési programra. Utalt arra, hogy az önkormányzatok a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyerekek után pályázhattak, a programban így tudták biztosítani, hogy a segítség valóban a rászorulókhoz jusson el.Soltész Miklós külön kiemelte Borsod-Abaúj-Zemplén megyét, ahonnan több mint 150 település nyert a pályázaton összesen 450 millió forintot, és ezzel közel 2 400 gyereknek tudják megoldani a nyári étkeztetését. Példaként említette Miskolcot, ahol augusztus végéig 400 gyerek kaphat rendszeresen meleg ételt, összesen 7,7 millió forintból.A szociális államtitkár elmondta azt is, terveik szerint 2013 szeptemberétől - tehát az iskolai időszak alatt - hasonló programmal akarják biztosítani az ingyenes étkeztetést, várhatóan mintegy 30 milliárd forintos keretből.Korábban az MSZP elégtelennek tartotta a nyári gyermekétkeztetésbe bevontak mértékét, mert mintegy harmincezerrel kevesebb gyerek kap az új szabályok miatt idén nyáron melegételt az önkormányzatoktól, mint korábban.
Az államtitkár szerint sikeres a nyári gyermekétkeztetési program
Több mint ezer települési önkormányzat pályázott sikeresen a kormányzat által meghirdetett nyári gyermekétkeztetési programra, így 110 ezer gyermek kaphat napi egyszeri meleg étkezést a nyári szünetben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális államtitkára csütörtökön.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.