A miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megjelenő napilapnak elmondta: a kivándoroltak nyilvánvalóan "nem holnap" térnek haza, a Kanadában most elfogadott rendszer bevezetéséig várhatóan még sok idő eltelik, "így lesz időnk felkészülni a probléma orvoslására".A szaktárca vezetője a szerdán megjelent interjúban azt is hangoztatta: az ember elsősorban a saját sorsáért, saját döntéseiért felelős, ugyanakkor nem kerülhető el azok büntetőjogi felelősségre vonása, akik ezeket az embereket becsapták, aztán magukra hagyták. "Ha nem így teszünk, folyamatosan azzal a helyzettel szembesülhetünk, hogy bizonyos emberek egyéni haszonszerzésük miatt problémákat okoznak, amelyek megoldása az államra marad, ez a gyakorlat nem folytatható tovább" - olvasható a megyei napilapban.
Balog Zoltán visszavárja a Kanadába emigrált romákat
Magyarország készül a Kanadába korábban kivándorolt romák tömeges visszatelepülésére, miután az észak-amerikai állam parlamentje elfogadta a menekültügyi rendszert átalakító törvényt - nyilatkozta az Észak-Magyarországnak Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.