Tarlós István a tv2 Mokka című műsorában kedd reggel azt mondta: "hangulatkeltés van, döntés nincs, keressük a lehetőségeket". Szavai szerint abban az esetben, ha lesz dugódíj és hídpénz, akkor egy egészen kis körzetet határoznak meg, vagyis a Hungária gyűrűnél szűkebbet. Jelezte, így alaptalan lesz a külső kerületek azon félelme, hogy náluk összpontosul a belső városrészek tehermentesítéséből adódó parkolási igény.Stiller ÁkosA főpolgármester ismertetése alapján az úgynevezett hídvám úgy működne, ahogy évtizedekkel ezelőtt New Yorkban kitalálták, s ma is működik a 20 milliós városban. A díj mértékéről szólva hangsúlyozta: egyszer azt mondta, hogy a magasabb változatban 400 és 500 forint között kellene fizetni, amit "a sajtó azóta következetesen 500-nak interpretál", de egyelőre nincs erről semmilyen döntés. Hozzátette, ésszerűbb lenne a dugódíjat akkor bevezetni, ha kiépül minden P+R parkoló, amiből 20 év alatt összesen egy fizetős épült."Nem arról van szó, hogy bárki sarcot vetne ki; ha nem üres kasszával lenne itt a város és az állam nem akarna kivonulni a finanszírozásból, akkor nem lenne probléma, de a BKV működési költsége évente 130-140 milliárd forint" - fogalmazott Tarlós István.
Dugódíj, hídpénz: Tarlós szerint hangulatkeltés van
A főpolgármester közlése szerint még dolgoznak a szakemberek a dugódíj, illetve a hídpénz bevezetésének részletein, nem dőlt el, mekkora legyen a gyűrű átmérője és mennyit kellene fizetni.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.