Az ügyben bántalmazás hivatalos eljárásban bűntett gyanúja miatt indított nyomozást a szegedi nyomozóügyészség ismeretlen elkövető ellen. A térfigyelő kamerák felvételén szereplő férfit - aki láthatta, mi történt a Szent-Györgyi Albert utcában - sikerült azonosítani, meghallgatása folyamatban van - mondta el az ügyészségi szóvivő.Az ügyészek interneten keresztül kikérdezik a történtek idején a sakkvezető társaságában tartózkodó Szálim Abdur-Rahmán sakkozót is, aki időközben hazautazott. A sportvezető a tizennyolc éves sportolót kísérte el Szegedre, ahol a fiatalember Lékó Péterrel készült az augusztusi athéni junior sakkvilágbajnokságra. A hatóságok még várják a kirendelt műszaki szakértő véleményének elkészültét is.Szaúd Mohamed al-Marzúki korábban közölte, nem kíván nyilatkozni az őt ért támadásról a magyar sajtónak; a kórház az állapotáról sem adhatott felvilágosítást. Az arab ország The National című lapjának korábbi beszámolója szerint a férfinak a bántalmazás során öt bordája tört el, a mellkasán és a hátán számos zúzódás keletkezett, és asztmás lévén a verés közben rövid időre a légzése is leállt.A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság (CSMRFK) szóvivője az újságcikkre reagálva közölte, a hatályos jogszabályok alapján a folyamatban lévő eljárással kapcsolatban kizárólag az ügyészség adhat tájékoztatást. Szenti Szabolcs akkor úgy fogalmazott, a sajtóban megjelent nyilatkozatokat a CSMRFK akkor sem kommentálhatja, ha egyébként szívesen tenné, mivel számos állításukat cáfolni tudná.
Megvert arab sakkozó: találtak egy szemtanút
Talált egy tanút az ügyészség, aki láthatta a Szaúd Mohamed al-Marzúkival június elején Újszegeden történteket; az egyesült arab emírségekbeli sakkvezető azt állítja, június elején rendőrök bántalmazták a Tisza-parti városban - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.