Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés MSZP frakciójának vezetője hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta a megfontolt előkészítést és tervezést igénylő közlekedésszervezéssel szemben a hidak két oldalára jegyszedőket állítani semmilyen előkészítést nem igényelne, s ez arra utal, hogy a hídpénz bevezetésének egyetlen célja valójában a pénzbehajtás.Ezzel is azt az összesen mindegy 200 milliárd forintos lyukat próbálnák meg részben foltozni, amit "az Orbán-kormány a városvezetés asszisztálása mellett" ebben a ciklusban elvesz Budapest kasszájából - tette hozzá. Márpedig a szocialista képviselő szerint ennyi pénzből, teljes hosszában fel lehetne újítani a 3-as metrót, vagy akár 2500-3000 új buszt is vehetnének a fővárosnak.Horváth Csaba szerint a hídpénz bevezetésének felvetése "semmilyen szakmai logikával nem támasztható alá, egyértelműen káros lenne, mivel a hidak környékén még a legkisebb forgalom mellett is állandósuló dugókat okozna, rengeteg működési zavart állítana elő". A Népszava hétfői számában írt arról, hogy a főváros vizsgálja annak lehetőséget is, hogy jövő júliustól mégsem a klasszikus dugódíjat, hanem hídpénzt fizettetne az autósokkal. A jelenlegi elképzelések szerint a Duna-hidakon való átkelésért kellene egyszeri díjat fizetni, itt is lehetnének kivételek. A hídpénz részleteiről Tarlós István nem beszélt a lapnak, de általánosságban azzal indokolta, hogy az ellenőrző rendszer kiépítése gyorsabb és olcsóbb lenne. Ez az autósoknak kevesebb bosszúságot, a forgalomban pedig kisebb zavart okozna - írta a lap.Ennek kapcsán Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-nek úgy reagált a hídpénzzel kapcsolatos felvetés részleteit még meg kell vizsgálniuk, s amint a koncepció konkrét formát öltött, haladéktalanul tájékoztatják a közvéleményt.
MSZP: a hídpénz csak káros lenne
Az MSZP szerint szakmailag teljesen megalapozatlan a hídpénz bevezetésének ötlete, az csupán a főváros aktuális sarcolási ötlete.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.