Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatcsomagot április végén Réthelyi Miklós akkori nemzeti erőforrás miniszter nyújtotta be a parlamentnek. Az egészségügyi salátatörvényt 261 igen, 45 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el a Ház.A salátatörvény nagy részben a dolgozók anyagi, illetve munkakörülményeit szabályozza. Részletesen szabályozza az egészségügyi dolgozók számára elrendelhető ügyeletek, túlmunkák, valamint készenlétek időtartamát, a díjazásukat, továbbá rendelkezik a dolgozók "egészségügyi válsághelyzetben" történő kirendelésének szabályairól.A jogszabály mellékletei tartalmazzák az orvosok, az egészségügyi szakdolgozók bértábláit, valamint a januárig visszamenőleges és beépülő béremelésük mértékét. A jogszabály rögzíti az egészségügyi szakdolgozók és az orvosok illetmény-, illetve béremelésének mértékét, továbbá a különböző bérkategóriák szorzóit.A jogszabály értelmében a rezidensek koordinálására helyi és országos érdekképviseleti szervek jöhetnek létre, az egészségügyben működő szakmai kamarák arányos érdekképviseletének biztosítása érdekében pedig a kamarai választások szabályain is pontosítottak.A salátatörvény kimondja, hogy a gyógyászati ellátások körét, az árukhoz nyújtott támogatás alapját és mértékét, valamint a támogatott gyógyászati segédeszközök körét az egészségbiztosításért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben határozza meg. Rögzítették továbbá az egészségügyi szolgáltatás megfelelő minőségének alapvető feltételeit is.
Átment az egészségügyi salátatörvény
Az Országgyűlés hétfőn megszavazta az újabb egészségügyi salátatörvényt, amelynek legfőbb elemeként rögzítik a dolgozók visszamenőleges, illetve beépülő béremelését, továbbá módosítják a gyógyszerek támogatási rendszerét; egyes régóta támogatott gyógyszerek gyártóit augusztustól plusz fizetési kötelezettség terheli.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.