"Sajnos az intézet képviselőjének tolmácsolásában azt hallottuk, hogy a Somogy megyét és a térséget érintő fejlesztések között politikai szándékok alapján nem a Kaposvár és Dombóvár közötti pályaszakasz felújítása szerepel a tervek között, hanem a Csurgó és Gyékényes közötti vasútvonalé" - írta az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben Pintér Attila, a párt kaposvári elnöke, önkormányzati képviselő és Máté Zsolt, az MSZP Somogy Megyei Ifjúsági Tagozatának elnöke, a kaposvári elnökség tagja.A közlemény szerint az egyeztetésen elhangzottakról közzétett videofelvételen az intézetet képviselő szakértőtől az is elhangzott, hogy szakmailag sokkal indokoltabb lenne a már több éve napirenden lévő Kaposvár és Dombóvár közötti pályát felújítani.A szocialista politikusok ezzel kapcsolatosan annak a reményüknek adtak hangot, hogy "a fideszes kormány és minisztériuma őszintén képes lesz szembenézni a tényekkel", és a szakértő által is elmondottakat figyelembe véve a térség és Kaposvár érdekeinek megfelelően a vasúti fejlesztések között elsőbbséget élvez majd a Kaposvár és Dombóvár közötti pályaszakasz fejlesztése.Mint közleményükben jelezték: az MSZP Kaposvár Városi Szervezete és az MSZP önkormányzati képviselői azt javasolják Kaposvár közgyűlésének, hogy élve az alaptörvény adta lehetőséggel, kezdeményezze a kormánynál, hogy mihamarabb szülessen döntés a Kaposvár és Dombóvár közötti vasúti pálya korszerűsítéséről, és a megyét érintő vasútvonali fejlesztések között élvezzen elsőbbséget, hiszen egyértelműen ez a fejlesztés lenne Kaposvár és a megye gazdaságának a legfontosabb, ráadásul ez érint legtöbb embert a térségben. "Úgy véljük, hogy a javaslatunk azért is indokolt, mert Kaposvár az EU támogatásával igen jelentős közlekedési csomópont, úgynevezett intermodális csomópont kialakítását tervezi"- jegyezték meg közleményükben az MSZP-s politikusok.
MSZP: a Kaposvár-Dombóvár vasutat fel kell újítani
A Kaposvár-Dombóvár közötti vasútvonal felújítását sürgeti az MSZP kaposvári szervezete, miután az elmúlt napokban arról értesült, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium háttérintézményeként működő Közlekedéstudományi Intézet és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete közötti egyeztetésen a várost érintő vasúti fejlesztésről is szó esett.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.