A politikus a mintegy száz résztvevő előtt bejelentette, a jövő hét végén aláírásgyűjtést kezdenek a településen helyi népszavazás kezdeményezésére, mert - mint mondta - ez lehet az egyik út ahhoz, hogy "megmentsék az iskolát".A demonstrációt rövid incidens zavarta meg: Kulcsár Gergely szavaira reagálva - miszerint a Hit Gyülekezete egy szekta -, egy az iskolából kilépő asszony azt kiabálta, hogy "hazudik"! A szónok kérte, hogy távolítsák el a bekiabálót a rendezők, de az asszony ekkor már visszament az iskolába.Az egyébként békésen zajló eseményen az MTI tudósítója nemzeti és jobbikos zászlókat, illetve az Új Magyar Gárda zászlaját látta, többen a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület egyenruháját viselték.Hajdúsámson önkormányzati képviselő-testülete május 30-án rendkívüli ülésen döntött arról, hogy öt éven át a Hit Gyülekezete működtetheti a helyi általános iskolát.
Tüntetett a Jobbik a Hit Gyülekezete iskolaátvétele ellen
A Jobbik mindent megtesz annak érdekében, hogy ne a Hit Gyülekezete működtesse a jövőben a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc általános iskolát - jelentette ki Kulcsár Gergely országgyűlési képviselő, a párt hajdú-bihari elnöke szerda este, az iskola előtt tartott demonstráción.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.