A rendőrség közölte, a május 16-án hajnalban történt esettel kapcsolatban indított eljárásban azért nem hallgatták ki korábban a gyanúsítottat, mert előbb el kellett készülnie egy szakértői véleménynek az okozott kárról a rongálás megfelelő minősítéséhez, illetve a bűncselekmény súlyának megállapításához.Dániel PéterDániel PéterA sajtófelelős közölte, nem adhat információt sem a megállapított kár nagyságáról, sem a gyanúsítottról, akit egyébként a szentendrei rendőrkapitányságon hallgattak ki, és szabadlábon védekezhet.Horthy Miklós életnagyságú szobrát a felavatást követő napokban öntötték le vörös festékkel, ezt a felállítás ellen tiltakozó ügyvéd, Dániel Péter már korábban kilátásba helyezte, majd a rongálást magára is vállalta. A Jobbik június elején felszólította a kormányt és a rendőrséget, hogy függesszék fel a kettős mérce alkalmazását a szoborrongálások elbírálásakor: a párt szerint a budapesti rongálások esetében - május 25-én uszító, mocskolódó feliratokat festettek a Duna-parti mártíremlékműre, a Pozsonyi úti zsidóemlékműre és a Szabadság téri szovjet emlékműre - a rendőrség gyorsan megtalálta az állítólagos elkövetőket, házkutatást tartottak, majd előzetes letartóztatásba helyezték az egyik gyanúsítottat. Dániel Péter esetében pedig sem házkutatás, sem előzetes letartóztatásba helyezés nem történt, és hetekig meg sem gyanúsították az ügyvédet.
Kihallgatta a rendőrség a Horthy-szobor megrongálóját
A Somogy megyei Kerekiben vörös festékkel leöntött Horthy Miklós-szobor megrongálása miatt indított büntetőeljárásban a nyomozók kedden gyanúsítottként hallgattak ki egy szentendrei férfit, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófelelőse kedden az MTI-t. A gyanúsítottat nem nevezte meg a rendőrség.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.