Az ismételt halasztásnak az az oka, hogy a keddi tárgyaláson Budai Gyula nem jelent meg. Az évek óta húzódó személyiségi jogi per fő kérdése az, hogy megsértette-e a volt miniszterelnökök jó hírnevét az alperes Budai Gyula, amikor egy 2010-es sajtótájékoztatón azt mondta: dokumentumok igazolják, hogy Sukoró ügyében Bajnai és Gyurcsány is hamisan tanúskodott az ügyészség előtt. A kedd délutáni tárgyalás kezdetén a bíró megállapította, hogy az alperes a szabályszerű idézés ellenére távol maradt. A Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárát ügyvédje, Kovács Róbert azzal mentette ki, hogy Budainak váratlanul Berlinbe kellett utaznia hivatalos ügyben, de a jövőben mindenképp szeretné elmondani érveit a bíróság előtt.A felperesek képviselője, Incze András beleegyezett a bíró azon javaslatába, hogy Budai Gyula kapjon még egy esélyt a megszólalásra, vagyis - ahogyan az ügyvéd az MTI-nek később mondta - a tárgyalás harmadszori halasztásába. A volt miniszterelnökök változatlanul 3-3 millió forintos nem vagyoni kártérítésre tartanak igényt, de az ügyvéd javasolta: ha a bíróság ezt az összeget túl magasnak találná, akkor egy részét közérdekű bírságra változtathatják.Budai GyulaMTI / Szigetváry ZsoltMivel a bíró és a felperesek ügyvédje úgy vélte: nincs egyértelmű garancia arra, hogy Budai Gyula legközelebb megjelenik, a bíró jegyzőkönyvbe mondta, hogy a szeptember 13-ra halasztott tárgyaláson nagy valószínűséggel akkor is lesz ítélet - a peranyag alapján -, ha az államtitkár akár objektív, akár szubjektív okokból nem lesz ott a tárgyalóteremben. Erre a tényre az alperest figyelmeztetni fogják - mondta a bíró. Budai Gyula a per tárgyát képező 2010. július 28-i sajtótájékoztatón egyebek mellett arról beszélt, hogy birtokába került több olyan angol nyelvű levél, amelyet Bajnai Gordonnak címzett egy izraeli befektető, illetve amelyet Bajnai Gordon és Veres János volt pénzügyminiszter írt az izraeli befektetőnek. Hozzátette: a 2008. május 26-i kormányülésről szóló dokumentum angol nyelvű változata is megtalálható a levelezésben, amelynek alapján állítható, hogy mind a két volt kormányfő "valótlan tartalmú, hamis tanúvallomást" tett az ügyészségi meghallgatásán. Mind a két volt miniszterelnöknek konkrét tudomása volt több olyan tényről, amely Sukoró ügyében döntő lehet - fűzte hozzá akkor Budai Gyula. Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc titkárságai már aznap visszautasították a miniszterelnöki megbízott állításait, később pedig pert indítottak. A volt kormányfők ügyvédje szerint Budai igen súlyos váddal illette védenceit, hiszen hamis tanúzásért 2-től 8 évig tartó szabadságvesztés is kiszabható.
Gyurcsányék kontra Budai Gyula: elhalasztották a tárgyalást
Szeptemberre halasztotta annak a személyiségi jogi pernek a tárgyalását a Budapest Környéki Törvényszék, amelyet Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökök indítottak a korábbi elszámoltatási kormánybiztos, jelenlegi államtitkár Budai Gyula ellen. A következő tárgyaláson valószínűleg Budai távollétében is ítélet születik.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.