A helyzet előzménye, hogy Nagy Andor (KDNP), a térség országgyűlési képviselője javaslatára az Országgyűlés decemberben 50 millió forintot különített el a költségvetésben az érintett ártéri ingatlanok kiváltására. Korábban a Nógrád megyei falu 50 millió forintot nyert az Ipoly gátjának megerősítésére, de mivel a hatósági vizsgálatok során kiderült, hogy a munkát ennyi pénzből nem lehet elvégezni, az önkormányzat visszaadta a pénzt.A faluban nyolc ingatlanban kilenc családot érint a kiváltás. A lakók május végi levelükben azt írták, a családok kiválasztották azokat az ingatlanokat, amelyeket cserelakásként elfogadnának, az eladók türelmetlenek. Kitértek arra is, nem tudják, műveljék-e a kerteket, elvégezzék-e házaikon a karbantartásokat, hova írassák be a gyerekeket óvodába, iskolába.Szabó Tibor (Fidesz), Ipolytarnóc polgármestere az MTI megkeresésére elmondta: a belügyminiszteri válasz még nem érkezett meg a levélre. Tájékoztatása szerint a Belügyminisztérium két munkatársa márciusban helyszíni szemlét folytatott, fényképeket készített, és elvitte az ingatlanok adatanyagait.Minden iratanyagot becsatolt, amit a látogatás óta kértek, és folyamatosan tartja a kapcsolatot az illetékes főosztályvezető-helyettessel - mondta a polgármester, hozzátéve: jogosnak tartja a lakók felháborodását, hiszen öt hónap alatt nem történt érdemi előrelépés az ügyben.Szabó Tibor közölte: a Nógrád Megyei Kormányhivatal három munkatársa csütörtökön megtekintette az árvízi lakóházakat és a kiválasztott csereingatlanokat, a műszaki felmérést jövő héten küldik el a Belügyminisztériumba.Mint elmondta, két család Ipolytarnócon maradna, négy másik településre költözne, két tulajdonos pénzmegváltást kér, egy pedig nem kíván részt venni a programban, vagyis nem költözik ki.
Pintér segítségét kérik az ipolytarnóciak
Pintér Sándor belügyminiszterhez fordultak közös levélben azok az ipolytarnóci lakók, akiknek házait rendszeresen elönti a kiáradó Ipoly folyó. Az MTI-hez eljuttatott levélben sürgős tájékoztatást kérnek arról, mikor történik meg az ártéri ingatlanok kiváltása.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.