Varga Gábor, a Magyar Hemofília Egyesület elnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta: egyre több olyan hírt hallani, hogy jelentősen csökkenteni akarják a hemofília kezelésére szánt gyógyszerkeretet. Jelenleg mintegy ötszáz hemofíliás beteg kezelésére évente nagyjából 10 milliárd forintot költ az állam. Gyógyszeres kezelésük révén ezek a súlyos betegek is dolgozni tudnak - emelte ki az egyesület elnöke, hozzátéve: ha viszont nem kapják meg orvosságukat, akkor "leépülnek", és a társadalom "terhévé válhatnak". Azt is elmondta, hogy régebben a vérzékeny betegek gyógyszer nélkül meghaltak, napjainkban viszont például az úgynevezett faktorpótlást jelentő kezeléssel a betegség jól kordában tartható, és a betegek teljes életet élhet. A vérzékenységet, a véralvadási zavarokat bizonyos faktorok, nagyrészt fehérjék hiánya okozza.A sajtótájékoztatón néhány hemofíliás a saját történetével érzékeltette a betegség súlyosságát, a gyógyszeres terápia fontosságát. Egyikük azt emelte ki, hogy ha nincs biztosítva a betegek korszerű gyógyszeres kezelése, nem lehet elvégezni azokat műtéteket sem, amelyekkel életminőségüket jelentősen javíthatják, és ennek következménye a fizikai és mentális leépülés lehet.A nap folyamán az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (IGYE) is felhívta a figyelmet arra, hogy a Széll Kálmán Terv gyógyszerkasszát érintő intézkedései veszélyeztetik több életmentő gyógyszer árának támogatását, végső soron a hozzájutást ezekhez a gyógyszerekhez. Leitner György, az IGYE elnöke kiemelte: Magyarországon valójában nem a spanyol modellt, hanem annak csupán egy elemét akarják bevezetni, egyfajta hatósági árcsökkentésként. Ennek következtében olyan innovatív, életmentő gyógyszerek kerülhetnek ki a tb által támogatott készítmények köréből, amelyek nem helyettesíthetők, mint például a daganatos betegségek, a cukorbetegség vagy az asztma kezelésére szolgáló gyógyszerek - tette hozzá.
Nem jut pénz a gyógyszerkasszából a vérzékenység ellen?
A hemofíliások, a súlyos vérzékenységben szenvedő betegek attól tartanak, hogy a gyógyszerkasszát érintő intézkedések miatt veszélybe kerülhet gyógyszereik támogatása, és nem jutnak hozzá a készítményekhez.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.