A párt hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta, hogy a szabályozás előkészítésekor nagyobb körültekintésre és a taxisok partnerként való elfogadására lett volna szükség; ezzel elkerülhető lett volna az ágazatban dolgozók tiltakozása.Az LMP álláspontja szerint az autók hengerűrtartalmának, vagy teljesítményének korlátozása kizárhatja a taxik közül például a benzines autóknál környezetkímélőbb hibrid autókat. Jelezték, hogy az autók teljesítményénél és koránál sokkal fontosabb szempont lenne az autók károsanyag-kibocsájtása alapján való szabályozása. A képviselőcsoport közölte, hogy a fővárosi szabályozásnak a hibrid- és villanytechnika elterjedését kellene támogatnia. Tévútnak nevezték a csomagtartó minimális méretének meghatározását is, indoklásuk szerint a fuvarok túlnyomó többségében ki sem nyitják a csomagtartót.Az LMP kitért arra is, hogy a taxisok által követelt fix, mindenki számára előírt tarifa megöli a versenyt, ami az utasok pénztárcájának kárára mehet. "Ezen kívül folyamatos manipulációra, zsarolásra ad lehetőséget az ár meghatározása és változtatása. Ez a taxisok kiszolgáltatottságát növelné, ami az ő céljuk sem lehet" - zárult a közlemény.Nagyítás-fotógalériánk a taxis demonstrációról - kattintson a képre!Stiller ÁkosAz Országos Taxis Szövetség és a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete hétfő délután forgalomlassító demonstrációját tartott Budapesten, ahol azt követelték, hogy rendezzék a munkakörülményeiket és a jogaikat, egyúttal tiltakoztak a hivatásukat érintően januárban életbe lépő új rendelkezések ellen.A megmozdulást azért szervezték, hogy hatóságilag rögzített árat, vagyis fix tarifát vezessenek be minden taxitársaságnál, szabályozzák a taxisok jelenleg több mint 6 ezres létszámát, és a bevezetendő technikai és műszaki előírások csak az újonnan taxiként beálló járművekre vonatkozhassanak.
LMP: a zöld taxikat kellene támogatni
Az LMP budapesti képviselőcsoportja szerint átlátható és környezetkímélő rendszert kell kialakítani a taxikra vonatkozó fővárosi szabályozásban.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.