A matematikatanárok levélben kérték Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkárt, hogy vizsgálja felül a javaslatot, mert úgy vélik, az óraszámok ilyen mértékű csökkenése hátrányos következményekkel járhat mind a közoktatásra, mind a felsőoktatásra nézve. Különösen problémásnak tartják az alsó tagozatban a minimális óraszám heti négyről háromra csökkentését.A Bolyai Társulat szerint a tervezett csökkentés nemzetközi összehasonlításban is drasztikus, hiszen például Svájcban 55, Szlovéniában 50, Németországban 50, Ausztriában 46 a matematika heti óraszáma 12 évfolyamra számítva. A lapnak Gloviczki Zoltán oktatásért felelős helyettes államtitkár azt mondta, a kerettanterv csak minimumot határoz meg, arról, hogy hány matematikaóra legyen, a fenntartó, illetve az iskola dönt. A Bolyai Társulat azonban attól tart, a financiális gondokkal küzdő iskolák csak a minimumot fogják megadni, mert nincs más módjuk a takarékoskodásra - írta a Magyar Nemzet.
Levélben kértek több matekórát a tanárok Hoffmann Rózsától
A Bolyai János Matematikai Társulat tiltakozik az ellen, hogy az új Nemzeti alaptantervet megvalósító kerettantervben az 1-12. osztályokra számolva összesen a jelenlegi 42-ről 37-re csökkenne a matematikaórák heti minimális száma - írta a Magyar Nemzet pénteken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.