Hende Csaba honvédelmi miniszter a helyszínen újságíróknak elmondta: ez év január elsejével kezdődött meg a nem őrzés-védelmi feladatokra felkészítendő állomány, az úgynevezett műveleti tartalékos katonák felvétele.A jelentkezési aktivitást a miniszter jónak értékelte, hiszen - mint mondta - a már felvett 1000 emberen kívül további 2000 jelentkező pályázata vár elbírálásra. A toborzás mostantól egyébként az egykori hivatásos és civil állomány után az egyetemisták, diplomások felé fordul - tette hozzá.Hende Csaba hangsúlyozta, hogy emellett 2011. január 1-től már 2000 önkéntes védelmi tartalékos is szolgál a Magyar Honvédségnél, ők a különböző objektumok őrzésében vesznek részt. Mindkét állomány a saját feladatai mellett részt vesz majd az esetleges katasztrófavédelmi helyzetek megoldásában is - mondta a miniszter.Az Országgyűlés döntése alapján 2014 végéig 8000 tartalékossal kell feltölteni a rendszert, ez Hende Csaba szerint a jelenlegi felvételi ütemben teljesíthető. Azt mondta, a tartalékos rendszer fejlesztése a honvédség jelenlegi jelentős - 3700 fős - hiányát is enyhíteni tudja, és nemzetgazdasági szempontból is fontos, hisz egy tartalékos rendszerben tartás költsége ötöde az álladó létszámot terhelő katona költségeinek.A jelentkezők számát tekintve a Dunától keletre eső országrészeken nagyobb az aktivitás. Hende Csaba úgy fogalmazott: ennek egyik oka az lehet, hogy a Magyar Honvédség katonájának lenni bizonyos szempontból kiszámítható, és adott esetben életpályamodellt is jelenthet."Ez a helyzet reményeim szerint tovább javul majd, ha az új közszolgálati életpályamodell keretében a katonai életpályát is be tudjuk vezetni. Erre még ebben a ciklusban lehetőséget látok” - mondta a honvédelmi miniszter.A szerződést ezredikként aláíró, tizennyolc éves Palotai Váradi Panna eddig is "katonás" életet élt, hiszen a nagyapja katona volt, az édesapja jelenleg is rendőr, az édesanyja pedig szintén tartalékos. A fiatal lány, aki számára a csaknem egy hónapos alaki képzés július végén kezdődik meg, az MTI-nek elmondta: lelkiismereti kérdés számára a segítségnyújtás, másrészt pedig a családi hagyományt követi.
Már ezren jelentkeztek műveleti tartalékos katonának
Már ezer úgynevezett műveleti tartalékos katona van Magyarországon; a szerződést ezredikként egy tizennyolc éves lány írta alá pénteken a szegedi toborzóirodában.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.