Az ellenzéki politikus szerint a közel egymilliárd forintba kerülő "levelezés", az újabb nemzeti konzultáció "egyszerű pénzkidobás". A kérdésekre mindenki tudja, mi a válasz; az, hogy Magyarországon komoly gondot jelent a munkanélküliség, és ezen az elmúlt két évben semmit nem tudott változtatni a kormány, annak ellenére, hogy korábban egymillió új munkahelyet ígért - jelentette ki a pártelnök.Elmondta, szerintük ebben a helyzetben az a helyes, ha a választók éreztetik, hogy ez felesleges pénzkidobás, és azzal demonstrálják egyet nem értésüket, a kormány teljesítményével szembeni elégedetlenségüket, hogy nem küldik vissza a kérdőívet, azaz bojkottálják a nemzeti konzultációt. Véleménye szerint az arra szánt pénzt például egy munkaerő-piaci alapba kellene betenni, és képzésre, átképzésre fordítani.Az MSZP csütörtökön Békés megyében tartott frakcióülést, és Mesterházy Attila a nemzeti konzultációra utalva kijelentette: "nem levelezgetni kell, hanem tenni, cselekedni, hogy növekedjék a foglalkoztatottság jelentős mértékben". A politikus Békéscsabán azt mondta, a frakció úgy döntött, felszólítják szimpatizánsaikat, szavazóikat, hogy ne küldjék vissza a kormánynak a konzultációs kérdőíveket, a "levelezgetés" pedig szerintük pusztán PR-akció, amely sokkal inkább adathalászásnak tűnik a számukra.
Mesterházy a nemzeti konzultáció bojkottjára szólít fel
Az MSZP a nemzeti konzultáció bojkottjára szólítja fel szimpatizánsait - közölte Mesterházy Attila pártelnök pénteken a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.