A beruházás az utolsó eleme a belváros funkcióbővítési projektjének, amelynek során egy új körutat hoznak létre a korábban lakóházakkal beépített területen. A belvárosi tehermentesítő út három ütemben készül el; első, 1,1 kilométeres, az Arany János utca és a Hatvan utca közötti szakaszát augusztus végén adják át.Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) polgármester a napirendi vitában elmondta: korábban döntöttek arról, hogy az új körút egyes szakaszait kiemelkedő életművet maguk mögött hagyó miniszterelnökökről nevezik el.Egy korábbi döntés értelmében Antall József nevét viseli majd a Miklós utca és Széchenyi utca közötti szakasz. A közgyűlés csütörtöki döntése szerint Tisza Istvánról nevezik el a Széchenyi utca és Hatvan utca közötti szakaszt. A később építendő, a Hatvan utca és a Mester utca közötti utolsó rész pedig a tervek szerint Nagy Imre nevét viseli majd - ismertette a polgármester.Kőszeghy Csanád Ábel, a Jobbik képviselője elmondta: kezdeményezték, hogy az útszakaszt Wass Albertről nevezzék el, de támogatni tudják Tisza Istvánt is, és nem szeretnének "két kiemelkedő személy között" politikai vitát generálni.Kósa Lajos válaszában leszögezte: nem a két személy közötti vitáról van szó, hanem egy koncepcióról, miszerint miniszterelnökökről kapja a nevét a körút. Emlékeztetett: a város anyagilag támogatta, hogy Wass Albert egész alakos szobrát felállítsák Debrecenben.Tisza István (1861-1918) Debrecen díszpolgára, 1911-ben döntő szerepe volt abban, hogy az országgyűlés elé került a Debreceni Egyetem alapításának javaslata. 1921-ben az egyetem fel is vette Tisza István nevét, és 1949-ig viselte.A politikus kétszer volt Magyarország miniszterelnöke, a Debreceni Egyetem mellett egész alakos bronzszobra áll. Az előterjesztést a közgyűlés egyhangúlag támogatta.
Tisza István lesz a debreceni új körút neve
Tisza István volt miniszterelnökről nevezik el a Debrecenben nyár végén átadandó új kiskörút egyik szakaszát - döntött csütörtöki ülésén a városi közgyűlés.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.